Maguire: A United harcolni fog a címerért
Harry Maguire szerint a Manchester United játékosai a 2022/23-as szezon első tétmérkőzésén szeretnének okot adni a szurkolóknak, amiért "büszkék lehetnek csapatukra".
A Vörös Ördögök vasárnap délután a Brighton & Hove Albion elleni hazai bajnokival kezdik meg az új idényt, amely egyben Erik ten Hag első mérkőzése is lesz a Vörös Ördögök kispadján.
A holland menedzser első hivatalos csatáját megelőzően a csapat kapitánya arról beszélt a klubmédiának, hogy bár még csak nagyon korai szakaszában járnak a Ten Hag-érának, de hisznek benne, hogy lesznek észrevehető pozitív jelei az új mester hatásának.
Amikor arról kérdezték, mire lehet számítani induláskor a Sirályok ellen, az angol középhátvéd így felelt:
"Szerintem harcra és mindenek előtt kemény munkára."
"Futni és harcolni fogunk a címerért, hogy örömet okozzunk a szurkolóknak és egy olyan csapatot láthassanak, akikre büszkék lehetnek."

Sokan a Premier League-et tartják a világ legjobb bajnokságának és mivel érkeztek erősítések a fedélzetre a 2022/23-as szezont megelőzően, egyértelműen izgalom övezi az új idényt, amely egyben a bajnokság megalapításának 30. évfordulóját is jelenti.
"Szerintem ez a világ legjobbja" - jelentette ki Maguire.
"Hiszem, hogy a világ legjobb menedzserei és játékosai alkotják."
"Emellett az első helyezettől az utolsóig hatalmas és kiélezett harc figyelhető meg. Feszült. Nincsen könnyű meccs. Mindenki tudja, hogy a legjobbját kell nyújtania ahhoz, hogy nyerni tudjon. Ha valamelyik csapat lead belőle 5 vagy 10 százalékot, azt az ellenfél megtorolja. Ilyen a Premier League."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Brighton & Hove Albion
Premier League 2022/23, 1. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |