Visszatartó erő: a McFred páros
A The Athletic körüljárta, mi az, ami leginkább hátráltatja a Manchester Unitedet. Újra.
2021 márciusában a The Athletic megpróbált azonosítani egy védekező középpályást, aki segíthet Ole Gunnar Solskjaernak azon célja elérésében, hogy egy gyorsan és magasan letámadó csapatot formálhasson. 2021 szeptemberében szintén megírták, hogy a United középső középpályáját alkotó Fred - Scott McTominay duó ráncfelvarrásra és további erősítésekre szorul sérülések esetére.
Három hónappal ezelőtt azt is megnézték, milyen játékot kért Erik ten Hag középső középpályásaitól az Ajaxnál, majd összehasonlították őket a United keretében lévőkkel és azt találták, hogy a tehetségbeli különbséget mindenképpen orvosolni szükséges a nyári átigazolási időszakban.
Vasárnapi, szezonnyitó bajnokijukon a United 2-1-es vereségbe szaladt bele hazai pályán a Brighton ellen - ahol a középpálya közepén lévő gyengeségeik ismét napvilágra kerültek.
A 29. életévében járó Fred nehéz pillanatokat élt át a Ten Hag által megálmodott 4-2-3-1-es rendszer legmélyebben helyezkedő középpályásaként, gyakran letámadásokat elszenvedve, amikor megkapta a labdát a United középhátvédjeitől.
A 25. percben McTominay a támadóharmadban kapott labdát, de túlzottan sokszor ért bele ahhoz, hogy segítse a támadásépítést. A hatodik labdaérintésénél Moises Caicedo megpróbálta elvenni tőle a játékszert, amikor a 25 éves saját nevelés szabálytalankodott a Brighton középpályással szemben és begyűjtött egy sárga lapot is.
A United legenda, Paul Scholes mérkőzés utáni értékelésében könyörtelen véleményt fogalmazott meg velük szemben:
"Fred és McTominay párosából ő (Ten Hag) vélhetőleg csak az egyiküket fogja játszatni, de valószínűleg még az egyikük is túl sok lenne."
"Fred folyamatosan eladja a labdákat, McTominay pedig állandóan megpróbál a labdával futni, majd ő is eladja őket."
Instagram sztori posztjában Scholes tovább folytatta ezt a gondolatmenetet:
"Minden a testtartásról szól, amikor megkapja egy játékos a labdát... túlzottan sokszor állnak a saját kapujukkal szemben és így csak egy irányba játszhatnak. Az Isten szerelmére, csináljatok már egy félfordulatot és hozzátok már a támadóitokat, a sokkal tehetségesebb társaitokat játékba."
A 2020/2021-es szezon zártkapus meccsei voltak a "McFred" páros legsikeresebb pillanatai a Unitedben. A kevés edzéslehetőséget biztosító sűrű futballnaptárban a duó által kínált szorgalom és erőfeszítés olyan alapot jelentett, amelyre Solskjaer építkezhetett.
Abban a szezonban a United a pályán már meglévő területeik kiaknázását tűzte ki célul ahelyett, hogy arra kérték volna mélységi középpályásaikat, hogy zavarják, befolyásolják az ellenfeleket és teremtsenek új lehetőségeket a támadásépítésben. Erre a célra Fred és McTominay elégségesnek bizonyult - a brazil-skót kettős felügyelte a United védőnégyese előtti területet, megakasztották az ellenfél játékát és megpróbálták a legjobban helyzetbe hozni a támadókat, amikor az lehetséges volt.
Ez nem volt ideális és számos, a United szintjén lévő csapat egy játékosra bízza azokat a feladatokat, amit McFred párban látott el, de nagyrészt működött az elképzelés. Frednek és McTominay-nek több egymást kiegészítő gyengesége van, mint erőssége, de a páros által biztosított állóképesség és intenzitás a United keretében lévő többi játékos, például az öregedő Nemanja Matic és a bátortalan Donny van de Beek elé helyezte őket.
Egy szezonnal később a McFred páros előnyeit elkezdték elhalványítani a hátrányaik. A mérkőzések között lévő több edzésidő, az ellenfelek által elkövetett kevesebb ki nem kényszerített hiba, illetve a kettős limitált mennyiségű előrepasszainak száma azt eredményezte, hogy a United képtelen volt megfelelően összekötni védelmét a támadószekcióval.
A Premier League csapatai, legyen szó a top 6-ról, vagy azon kívülről, jobb 6-os stílusú középpályásokkal rendelkeznek, mint a United és szokatlan egy ilyen méretű és ambíciójú klub esetében, hogy ennyire lassan próbálják csak megoldani a védekező középpályás poszton fennálló problémákat. A 29 éves Matic 2017 augusztusi megvásárlása volt az utolsó alkalom, hogy a United egy 6-os poszton specialista játékost igazolt, Fred egy évvel később való érkezése pedig arra volt az legutóbbi példa, hogy a Vörös Ördögök egy olyan játékost szerződtettek, aki tipikusan a középpálya közepén képes játszani.
Sem Fred, sem McTominay nem játszik saját hazájának válogatottjában mélységi középpályását, amely csak még furcsábbá teszi partnerségüket klub szinten. A United Brighton elleni veresége volt a leglátványosabb bizonyíték arra, hogy a kaotikus körülmények között létrejött párosuk a továbbiakban csak a káosz eluralkodását tudja előidézni Manchesterben.
Az elmúlt szezonok során a United mindig két játékost küldött a pályára, hogy lásson el a középpálya közepén olyan feladatokat, amelyet általában egy is el szokott tudni látni. A brazil válogatottban Casemiro társaként Fred által nyújtott produkció, illetve McTominay játéka a skót nemzeti csapatban jól mutatja, hogy a McFred páros tagjai külön-külön sokkal jobb teljesítményre képesek, ha olyan játékos mellett szerepelnek, aki jobb produkcióra képes mélységi középpályásként.
14 hete tart Erik ten Hag Frenkie de Jongért folytatott harca, de még ha sikerülne is meggyőzni a Barcelona játékosát valamilyen módon az Old Traffordra költözésről, akkor is maradnának megoldandó feladatok. Adrien Rabiot lehetséges érkezésével mélyülne a United kerete, de a francia középpályás egy nagyon talányos és gyakran kiegyensúlyozatlan teljesítményre képes játékos, aki a United labdakihozatalaival kapcsolatos problémáira csak kis gyógyírt képes nyújtani.
Ha Ten Hag szeretné visszajuttatni a Unitedet a Bajnokok Ligája részvételért harcoló szintről az állandó top 4-es alakulatok közé, a McFred párost át kell adnia a múltnak.
Fred és McTominay is képesek csapatukat előrébb lendíteni, ha más középpályások mellett játszanak, de az állandó kezdőcsapatbeli tagságuknak duóként vége kell szakadjon.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!