Rashford élvezni fogja a Liverpool elleni meccset
A Manchester United támadója, Marcus Rashford elárulta, hogy élvezni fogja azt a tesztet, amit a Liverpool elleni mérkőzés jelent majd az Old Traffordon, hétfőn este.
A Manchester United két pofonba is beleszaladt a szezon elején a Brighton és a Brentford elleni vereségeknek köszönhetően. Jürgen Klopp csapata várhatóan még keményebb ellenfél lesz, Rashford pedig épp olyan izgatottan várja a klub ősi riválisa elleni megmérettetést, mint fiatalabb korában.
A United akadémiáján nevelkedett támadó 7 éves kora óta kötődik a Vörös Ördögökhöz, így már számos találkozón szerepelhetett a Mersey-partiak ellen.
"Hogy őszinte legyek, pontosan ugyan azt érzem most, min a múltban bármikor" - mondta Marcus, amikor a héten a klubmédiának nyilatkozott.
"Bárki ellen szeretek nyerni, de a Liverpool és a Manchester City esetében még ott a bizonyítási vágy, hogy miért is a Manchester Unitedben játszom."

"Egy Liverpool elleni győzelem ugyanolyan fantasztikus érzés lenne most, mint volt gyerekkoromban."
Rashford eddig 5 alkalommal volt eredményes a Pool ellen és elismerte, hogy tapasztalata előny lehet csapata számára.
"Igen, valószínűleg ezt mondanám" - válaszolta arra a kérdésre, hogy az ősi rivális elleni eredményessége jelenthet-e előnyt. "A meccs után azonban a gól, az gól és bármelyik csapat ellen meg kell tudni azt szerezni."
"A várakozással járó érzés azonban fantasztikus, olyasvalami, amire játékosként vágysz és szerintem ez soha nem múlik."
Mivel a pályán javulásra van szükség ahhoz, hogy Erik ten Hag csapata jó irányba induljon el végre, a United 10-ese felhívást adott ki és arra kérte az Old Trafford közönségét, hogy "csak álljanak mögöttünk".
Rashford hozzátette: "Amennyire emlékszem, amikor legyőztük a Liverpoolt, akkor a szurkolók hatalmas segítséget nyújtottak nekünk. Fizikálisan és mentálisan is nehezek ezek a mérkőzések, így mindenképp szükségünk lesz rájuk. Ők is készen állnak a meccsre és ugyan úgy le akarják győzni a Poolt, mint mi."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 3. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |