Ten Hag: Martinez sikeres lesz
A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag úgy gondolja, hogy Lisandro Martinez továbbra is előre halad és rendkívül pozitív annak ellenére, hogy a 2022/23-as szezon kezdete kihívásokkal teli volt számára.
Martinez volt a Vörös Ördögök 3. nyári szerzeménye az átigazolási időszakban, aki az Ajaxtól érkezett az előző hónapban és az új idény első két meccsén szerepet is kapott.
Tan Hag ragaszkodott ahhoz, hogy a legutóbbi, Brentford elleni vereség ellenére is a méretei miatt kritizált argentin védő meg tudta mutatni képességeit.
A találkozón a United az első félidőt követően már 4 gólos hátrányban volt, Martinez pedig egyike volt annak a három játékosnak, akik a második játékrészt már nem töltötték a pályán. A 6-os mezszámú védőt Raphael Varane váltotta, Luke Shaw és Fred helyére pedig Tyrell Malacia és Scott McTominay érkeztek.

"Szerintem ugyan olyan nehéz 45 perc volt számára, mint bármely más játékosnak a pályán" - kezdte Erik, amikor arról faggatták, hogy a 24 éves játékosnak mennyire sikerült alkalmazkodnia a Premier League ritmusához.
"A statisztikákban láttam, hogy megnyerte a légi párbajait és az egyéni párharcait. Mindig jól passzolt, de persze hibázott is, ahogy az egész csapat. Igazából mind a 11 játékost lecserélhettem volna, ha tehetném."
Martinez és társai már a ma esti, Liverpool elleni találkozóra készülnek, hogy csattanós választ tudjanak adni a pocsék kezdésre, a menedzser pedig úgy gondolja, hogy játékosainak megvan a megfelelő minősége.
"Jó csapatot alkotnak, ha azt teszik, amit tenniük kell. A futballban nem mindig alakulnak úgy a dolgok, ahogy eltervezed, mert van egy ellenfeled, aki keresztül húzhatja a számításaidat, de, ha keményen dolgozol és ragaszkodsz a tervhez, meglesz az eredmény is."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 3. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brentford
Premier League 34. fordulóOld Trafford
2026-04-27 21:00
Premier League 33. forduló
Stamford Bridge
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 33 | 58 | 45 | +13 | 58 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 33 | 48 | 44 | +4 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Brentford
Premier League 34. forduló, ÉLŐ