Fernandes: Megmutatkozott a szellemiségünk a Szentek ellen
Bruno Fernandes kiemelte a Manchester United szellemét és áldozatvállalását, miután a Vörös Ördögök 1-0-ra legyőzték a Southapmton csapatát a St. Mary's-ben.
Ferndandes 55. percben szerzett találata biztosította a 3 pont megszerzését a vendégeknek, akik a hét eleji Liverpool elleni 2-1-es győzelemre építettek szombaton. A házigazdák jól szervezettek és fegyelmezettek voltak, így a United számára kevesebb lehetőség adódott a gólszerzésre is a mérkőzés közben.
"Nyilvánvalóan nagyon jól tudtuk, hogy nehéz itt játszani" - mondta Bruno az MUTV-nek. "Nagy intenzitással játszanak, jó minőséget képviselnek, fizikális játékosaik vannak elöl és képesek sok problémát okozni. Nagy meccset játszottunk velük, melyben megmutattuk, hogy tudunk nagy áldozatot hozni és képesek vagyunk a lelkünket is beletenni, ezért ez egy nagy győzelem számunkra."
Ten Hag a második félidőre újult erővel küldte ki játékosait, melyben Anthony Elanga és Jadon Sancho gyorsasága is szerept játszott, akik próbáltak helyet csinálni a többieknek. A Vörös Ördögök végül egy nagyszerű játék végén jött beadással mattolni tudták a házigazdák védelmét, Dalot tökéletes beadását Fernandes kapásból a kapu jobb alsó sarkába lőtte.
"Csodálatos passz volt Diogotól. De úgy gondolom, hogy Jadon mozgásának is köszönhetően juthattam abba a lövőhelyzetbe, szóval ez mindenki részéről szép teljesítmény volt."
"Ahogy már mondtam is, ha végezzük a dolgunkat a bemozgások terén, amikor kell, akkor képesek vagyunk helyet csinálni egymásnak, a végén pedig gólt szerezni."
A portugál magnifico góljával a United második győzelmét szerezte meg a szezon során, de Fernadnes elárulta azt is, hogy az igazán kemény munka még csak most kezdődik.
"Tovább kell vinnünk ezt a szellemiséget és ezt az áldozatvállalást, amit az elmúlt két meccsen mutattunk" - mondta Bruno a BT Sportnak. "A szezon végéig folytatnunk kell ezt, hiszen ezt követelik meg ez a klub. Ezt minden játékos tudja jól és szerintem érezni is lehetett ezt a Liverpool elleni mérkőzést követően."
"Ma is ebben állapodtunk meg meccs előtt. felállítottuk a mércét és folytatjuk a munkát és amiben csak lehet javulnunk kell. Győztünk és ilyenkor nagyon boldogok vagyunk, legyen az akár idegenben, vagy otthon. Minden meccset meg akarunk nyerni és ez lesz az, ami a Manchester Unitedet jellemezni fogja."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Premier League 9. fordulóOld Trafford
2025-10-25 18:30
Premier League 8. forduló
Anfield Road
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
2025-09-14 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 8 | 15 | 3 | +12 | 19 |
2 | Manchester City | 8 | 17 | 6 | +11 | 16 |
3 | Liverpool | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
4 | Bournemouth | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
5 | Chelsea | 8 | 16 | 9 | +7 | 14 |
6 | Tottenham | 8 | 14 | 7 | +7 | 14 |
7 | Sunderland | 8 | 9 | 6 | +3 | 14 |
8 | Crystal Palace | 8 | 12 | 8 | +4 | 13 |
9 | Manchester United | 8 | 11 | 12 | -1 | 13 |
10 | Brighton & Hove Albion | 8 | 12 | 11 | +1 | 12 |
11 | Aston Villa | 8 | 8 | 8 | 0 | 12 |
12 | Everton | 8 | 9 | 9 | 0 | 11 |
13 | Brentford | 8 | 11 | 12 | -1 | 10 |
14 | Newcastle | 8 | 7 | 7 | 0 | 9 |
15 | Fulham | 8 | 8 | 12 | -4 | 8 |
16 | Leeds United | 8 | 7 | 13 | -6 | 8 |
17 | Burnley | 8 | 9 | 15 | -6 | 7 |
18 | Nottingham Forest | 8 | 5 | 15 | -10 | 5 |
19 | West Ham | 8 | 6 | 18 | -12 | 4 |
20 | Wolves | 8 | 5 | 16 | -11 | 2 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - Brighton & Hove Albion
Premier League, 9. forduló