Antony: A nehéz pillanatok kifizetődnek

A Manchester United új támadója, Antony a klubmédiának adott interjújában mesélt nehéz útjáról a csúcs felé.


A 22 éves játékos Sao Paolo favelláiban nőtt fel és bevallotta, hogy ő és családja gyakran éheztek. Az Ajax egykori játékosa azonban úgy látja, hogy a kemény nevelés mindenben megtérül most, hogy az Old Traffordra költözött.

 

"Számos nehéz pillanaton mentem keresztül eddigi életem során és tudom, hogy ez is egy újabb kihívás lesz" - mondta Antony a klubmédia riporterének, Mark Sullivannek. 

 

"Sokmindenen mentem keresztül a múltban, nem volt futballcipőm, nem volt ennivaló, hajnali 3-4 óra körül ki kellett engedni a házból a vizet, mert az elárasztotta az otthonunkat. Nagyon nehéz idők voltak, de próbáltam mosolyogva átélni. Biztos vagyok benne, hogy mindez megérte, mivel most a múltban elültetett dolgok jutalmát arathatom. Ezek a pillanatok hozzájárultak mindenhez, amit most átélhetek."

 

"Most egy újabb kihívás előtt állok és sok történetet tudnék mesélni, akár holnapig is. Megtisztelve érzem magam, hogy itt lehetek mindazok után, amin keresztül mentem a múltban. Ma már látom, hogy megérte."

 

Antony büszke fiatal éveire és örömmel beszélt azokról a problémákról, amikkel szembesült. Elárulta azt is, hogy a futball volt az egyetlen lehetőség, hogy jobb életet teremthessen magának és családjának és szerencséjére a kemény munka a tehetséggel párosítva végül valóra vált álmokat eredményezett.

 

 

"Abban a közösségben játszottam, amelynek a favelláiban is éltem, egészen addig, amíg el nem kezdtem a Sao Paoloban játszani" - mondta a brazil válogatott játékos.

 

"Az emberek csak nehezen tudták elképzelni, miután láttak a televízióban, hogy haza egy favellába megyek. Nem volt módom eleinte elhagyni. Sokszor mezítláb játszottam, nem volt cipőm. Az udvaron játszottunk a barátaimmal délutántól egészen estig. Mégis boldog emlékek ezek, amiket nem szégyellek megosztani."

 

"Minden, amin keresztül mentem, megérte, így ma, hogy itt vagyok mégnagyobb az élmény. Mindig is nagyon kitartó voltam, ha akartam valamit addig mentem utána, míg meg nem kaptam. Mindig is 'A' terv volt, hogy profi labdarúgó legyek, 'B' terv pedig nem volt."

 

"Mindig is az 'A' tervet akartam véghezvinni, hogy beteljesítsem az álmom magamért és a családomért is. Mindig is ez járt a fejemben és el sem tudom képzelni, hogy mi lett volna, ha nem így alakul, mindig is hittem benne, hogy sikerülni fog, független attól, hogy épp milyen nehézség jött szembe. Én beteljesítem az álmomat."

 

Pályafutása minden pillanatában, kezdve az Európába költözéstől az olimpiai aranyig, Antony élvezte családja támogatását. Elárulta, hogy a büszkeség miatt meg is könnyezték, amikor kiderült, hogy a Manchester Unitedbe igazol.

 

"A mamám minden nap hívott, apám üzent, meg a nővérem is. Mi történik? Sikerült? Nincs gond, ugye? Lehet izgatottabbnak tűntek párszor, mint én. Amikor elmondtam nekik a hírt, nagyon zokogtak. Nagyon szerény családból származom, ezért, ha bármit elérünk, hálát adunk Istennek és emlékezünk mindenre, amin keresztül mentünk, hogy idáig eljuthassunk."

 

"Pontosan csak én és a családom tudjuk, hogy miket éltünk át, hogy milyen veszélyekkel néztünk szembe és mindig emlékezünk mindenre, amin keresztül mentünk, hogy ma megélhessük az álmainkat."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!