Hivatalos: A United Európa-liga kerete
A Manchester United 25 fős keretet nevezett az Európa-liga csoportkörére.
A Real Sociedad, a Sheriff Tiraspol és az Omonia Nicosia társaságában alkott E-jelű kvartettben rendezendő mérkőzésen nem csak a listán szereplő játékosok léphetnek majd pályára, ugyanis a B-listán szereplő játékosokat akár mérkőzésről-mérkőzésre is nevezni lehet.
Az UEFA szabályzása szerint a 2001 január 1. után született, saját nevelésű játékosokat nem kell nevezni, így például Anthony Elanga sem kell, hogy felkerüljön a nevezési listára.
Az UEFA szabálykönyve kimondja, azok a játékosok számítanak saját nevelésűnek, "akik 15. születésnapjuk után, az UEFA-nál való regisztrálásukat követően megszakítás nélkül két évet töltöttek egy klubnál - vagy egymás után három évet, amely során maximum egy, 1 évig tartó kölcsönjátéka volt egy azonos szövetséghez tartozó klubnál".
"16 éves játékosok is nevezhetőek, amennyiben a megelőző két évet megszakítás nélkül a klubnál töltötték."

A Manchester United hat nyári átigazolása közül mindegyik nevezésre került, így bevethetőek lehetnek a csütörtöki, Old Traffordon rendezett első csoportmérkőzésen, a Real Sociedad ellen.
EURÓPA-LIGA KERET
Kapusok: David De Gea, Martin Dubravka, Tom Heaton.
Védők: Diogo Dalot, Victor Lindelof, Harry Maguire, Tyrell Malacia, Lisandro Martinez, Luke Shaw, Axel Tuanzebe, Raphael Varane, Aaron Wan-Bissaka.
Középpályások: Casemiro, Christian Eriksen, Bruno Fernandes, Fred, Scott McTominay, Facundo Pellistri, Jadon Sancho, Donny van de Beek.
Csatárok: Antony, Alejandro Garnacho, Anthony Martial, Marcus Rashford, Cristiano Ronaldo.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |