Stoke City U18 - Manchester United U18 1-0
Második idegenbeli vereségét könyvelhette el a United U18-as csapata, miután a Stoke City U18-tól kikaptak 1-0 arányban.
A különbséget Lusakueno 67. percben lőtt gólja jelentette, pedig hajtott a vendég csapat és jobban is játszott a mérkőzésen, de ugye a focit gólra játszák.
Már a mérkőzés elején próbálkozik a Manchester United, Berry adott be tökéletes labdát a tizenhatos előteréből, amit Williams ékként beállva fejelt a hazai kapus kezébe.
Ismét támad a vendég csapat, Ibragimov adta be balról a labdát, ezúttal azonban Norkett veszélyeztetett fejjel, viszont ismételten a kapus, Jackson kezében landolt a játékszer.
Ébredeznek a hazaiak, Lusakueno kapott labdát az ellenfél térfelén, beverekedte magát a tizenhatoson belülre, de lövése elmegy a kapu előtt.
Stoke City oldalról jön, a beadás Rottrey próbálkozott fejelni, de Wooster kapus ebben megakadályozta, a kipattanót pedig Hayder kapufára küldte.
Másik oldalt jön a válasz, Norkett kap tökéletes labdát a kapu bal oldalánál, ő azonban a kapusba bombázza a játékszert, a kipattanót pedig már nem tudta visszaszerezni.
Második félidő elején egyből veszélyeztetett a Stoke, Sidibe adta be középre a labdát az üresen álló Haydernek, akitől azonban messzire pattant a játékszer és már nem tudta bepasszolni a labdát az üressé vált kapuba.
Hazai oldalon Smith egyedül tört előre a United térfelére, nem is babusgatta a labdát, messziről kapura küldte, lövése azonban elkerülte a kaput.
A United később szögletből veszélyeztetett Parker révén, aztán egy labdaszerzést követően Wheatley lőtte el a szépen kijátszott zsugát a kapu jobb oldala mellett.
Wheatley kap ismét remek labdát a bal oldalon, de lövése elakad a védők gyűrűjében, majd egy szabadrúgást követően Berry lőtte el a kapu bal oldala mellett jó egy méterrel a játékszert.
Végül a 67. percben kapott a kapustól Lusakueno egy remek hosszú labdát, a támadó lefutotta védőit, majd a kapus mellett az üres hálóba gurított. 1-0
Majdnem válaszolt is a neonzöldben játszó United, Berry adott nagyszerű kiugratást Norkettnek, aki kicselezi a kapust, majd telibetrafálta a felsőlécet. Ez a támadás gólt érdemelt volna.
Ismét Berry villog a vendégek oldalán, a tizenhatos vonaláig vezeti a labdát, majd bombája kapu fölé szállt, később Norkett lövése repül ugyancsak a magasba.
A mérkőzés vége előtt még szöglet után volt veszélyes a United, de az eredmény sajnos nem változott. Jelenlegi mérlege két vereség és egy győzelem, ez jelenleg a tizedik helyre elég, legközelebb a Blackburn U18 ellen javíthatnak otthon október 1-én 12:00-kor.
Összefoglaló:
United: Wooster; Lawrence (Nolan 75), Aljofree, Parker (Jackson 60), Murray; McAllister (Fitzgerald 60), Oyedele; Williams (Wheatley 60), Berry, Ibragimov; Norkett
Nem használt cserék: Hanbury
Gólok: Lusakueno 67
Lapok: Oyedele
ManUtd.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 31 | 42 | 37 | +5 | 54 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Brentford | 31 | 46 | 42 | +4 | 46 |
| 8 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 9 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 11 | Sunderland | 31 | 32 | 36 | -4 | 43 |
| 12 | Newcastle | 31 | 44 | 45 | -1 | 42 |
| 13 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 31 | 37 | 48 | -11 | 33 |
| 16 | Nottingham Forest | 31 | 31 | 43 | -12 | 32 |
| 17 | Tottenham | 31 | 40 | 50 | -10 | 30 |
| 18 | West Ham | 31 | 36 | 57 | -21 | 29 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |