Kémek a pletykafészekben 4.rész

A pletykák csak jönnek, mi pedig nem állunk le, összeszedtük ismét egy csokorba õket. Elõzõ rovatunk óta annyiban változott a keret, hogy a 19 éves Phil Jones 16,5 millió font ellenében a csapat tagja lett. Vajon ki lesz a következõ?


Érkezõk:

Érdekes hír jelent meg a napokban a sajtóban, miszerint a Manchester United a Real Madrid fiatal középpályását, Mesut Özilt szemelte ki. Ám sem a Madrid nem szeretne megválni játékosától, sem a játékos nem kíván elköltözni Spanyolországból.

Wesley Sneijder maga sem tudja, mit akar. Míg néhány napja azt nyilatkozta, boldog Milánóban és nem megy sehova, rá pár napra már kész váltani. A Uniteddel már többször is hírbe hozott hollandot a Chelsea is szeretné megszerezni, egyes hírek szerint az ár valahol 30 millió font környékén állhat meg.

Jeremy Menez neve korábban már felmerült, mint lehetséges kiszemelt. Szinte biztos, hogy az idei nyáron elhagyja az AS Roma csapatát, több olasz klub mellett az Arsenal és a Manchester United is érdeklõdik iránta, akiért kb. 10 millió fontot kellene fizetni.

Csapattársát, Daniele De Rossit is egyre inkább a lehetséges távozók közé sorolják, annak ellenére, hogy õs-rómainak számít. A szurkolók kikezték az ikon, kinek jövõre jár le a szerzõdése. Aki szeretné a játékost, információk szerint 14 millió font körüli összeget kellene kifizetni érte. Sir Alex Ferguson is fontolóra vette már a játékos Old Traffordra csábítását.

Ha már olasz csapatokról szó esett, a United folyamatosan harcban áll az Udinese játékosáért, Alexis Sanchezért. Egy idõben a Barcelonát mondták, mint a játékos végsõ állomását, ám jelenleg már a két menchesteri klub között megy a versengés. Egy idõben Roberto Manchini csapatát mondták befutónak, ám Sir Alex Ferguson maga hívta fel a chilei szélsõt, hogy meggyõzze, az Álmok színháza a megfelelõ hely számára. Sõt, tegnap David Gill Barcelonába utazott, ahol Sanchez és az Udinese képviselõivel tárgyalt, és állítólag 4 millió fonttal megemelte ajánlatukat, amivel a Sun szerint szinte már meg is nyerte a versenyt a Manchester United. 

 


Az Arsenal középpályása, Samir Nasri 160000 fontos heti bért szeretne a londoniaktól, amit Wengerék nem kívánnak megadni neki, de szeretnék valahogy megtartani a franciát. Nasri azonban ragaszkodik ehhez a bérhez és ha nem kapja meg, mindenáron távozna a klubtól. Mivel egy év van vissza a szerzõdésébõl, jövõ nyáron ingyen igazolhatóvá válna.


Távozók:

A portugál Bebe egy évig a Besiktas csapatát erõsíti, miután kölcsönbe kerül a török csapathoz, melynek opciós joga lesz megvásárolni a támadót 2 millió fontért.

 


Darron Gibson egyre közelebb a Sunderland csapatához. A Fekete Macskák 5 millió fontos ajánlatot készülnek tenni az ír középpályásért, aki ha nem kap a Unitedben megfelelõ lehetõséget, kénytelen váltani.

Wes Brown is a Sunderland bevásárló listáján szerepel, ám könnyen lehet, Steve Bruce tervei meghiusulnak, ugyanis a Bolton és a Blackburn is beszállt a United védõjéért folytatott harcba.



 


fanatics

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!