Bruno: Ten Hag fegyelmet hozott a Unitedhoz
Bruno Fernandes szerint Erik ten Hag fegyelmező hozzáállást hozott a Manchester Unitedhez, amely nagyon hasonlít Pep Guardiola és Jürgen Klopp stílusához.
A Vörös Ördögök áprilisban jelentették be hivatalosan Ten Hag menedzseri kinevezését, miután sikerült megegyezniük az Ajaxszal.
Bár a Brighton & Hove Albion és a Brentford elleni vereségekkel gyengén indult számukra a szezon, a United azóta sorozatban négy bajnokin is győzni tudott, amelyeken többek között a Liverpoolt és a listavezető Arsenalt is legyűrték.
Fernandes, aki mind a négy siker alkalmával csapatkapitányi tisztséget látott el, úgy érzi, Ten Hagnak még időre van szüksége, de szerinte a klub jó úton halad a 52 éves holland szakember irányításával, akinek menedzseri stílusát Guardiolaéhoz és Kloppéhoz hasonlítja.

"Először is, van egy elképzelése. Van stílusa. Követni kell a szabályait. Ezt illetően nagyon szigorú. Nekem ez pedig tetszik. Fegyelmet hozott a csapatba, amelynek szerintem a múltban hiányában voltunk. Mindenkinek egy irányba kell eveznie nála" - kezdte a portugál középpályás.
"Ez az, amit Pep (Guardiola) és (Jürgen) Klopp már évek óta csinálnak, mert a klubjuknál stabilitás van, emellett pedig megválaszthatják a lépéseiket az átigazolási piacon és a csapatépítés terén is, amelyek nagyon fontos dolgok a sikerek eléréséhez."
"Láttam, hogy a menedzser az egyik sajtótájékoztatón azt nyilatkozta, nem akarunk csak azért játékosokat igazolni, hogy többen legyünk: mi a megfelelő játékosokat akarjuk megszerezni ahhoz, amit csinálni akarunk. Ez az, amire a klubnak szüksége van."
"Még van hova és miben fejlődnünk, neki pedig időre van szüksége ahhoz, hogy a legtöbbet kihozza belőlünk az általa elképzelt játékkal. Én hiszek benne, hogy vele el fogunk érkezni ahhoz a ponthoz, ahol egy összeállt csapatként mindenki egy oldalon fog állni."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Bruno Fernandes
Erik ten Hag
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 6 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 7 | Everton | 9 | 9 | 9 | 0 | 13 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 9 | 9 | 16 | -7 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló