Carrick az intelligens Eriksent dicsérte
Ha a netes keresők tökéletesen működnének, akkor a nyugodt és kiegyensúlyozott középpályásra rákeresve valószínűleg kidobnák a United legendájának, Michael Carricknek a nevét.
Pályafutása aktív éveiben Carras igazi karmester volt és 2018-as visszavonulását követően hiába fordultak meg többen is a csapat középpályáján, nem igazán tudta senki sem az ő higgadtságát felmutatni, miközben irányította a játék ritmusát. Ez az időszak úgy néz ki, hogy most nyáron véget ért, miután Christian Eriksen megérkezett a rekordbajnokhoz.
A dán középpályás 10-es pozícióban kezdte pályafutását, ám ebben az idényben Erik ten Hag kicsit hátrébb vont szerepkörben játszatta és egyenesen Carrickhez, valamint Paul Scholes-hoz hasonlította.
Eriksen teljesítményét a szurkolók is elismerték és szeptember hónap legjobbjának választották. A Legends of North jótékonysági mérkőzést követően pedig Carrick is a United újdonsült középpályását dicsérte.

"Egy cseppet sem lep meg Eriksen formája" - mondta. "Sokat játszottam ellene, figyeltem őt és nagyon kedvelem. Ő egy fantasztikus futballista, nagyon-nagyon okos."
Carricket lenyűgözte a dán játékos sokoldalúsága, hiszen már ennyi idő alatt is több középpályás pozícióban mutatta meg képességeit.
"Szinte mindegy, hogy milyen poszton játszik. Kiválóan alkalmazkodik. Ő egy okos és intelligens játékos, kiváló minőséggel. Egy igazi top játékos."
Eriksen a dán válogatottban is szép emlékeket szerzett a hétvége során, hiszen betalált a horvátok elleni 2-1-es vereség során, a franciák elleni 2-0-s győzelem alkalmával pedig 8 gólhelyzetet teremtett.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 8 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 9 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 11 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 12 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |