Antony mesélt a tetoválásairól
Antony, a Manchester United új fiúja a klubmédiának adott interjújában beszélt tetoválásairól.
A brazil testét számos alkotás díszíti, melyek felkeltették a szurkolók figyelmét is azt követően, hogy nyáron megérkezett az Ajax csapatától.
A karján egy oroszlán képe látható, bár azt már korábban elmondta, hogy az Arsenal elleni találatának ünneplésekor egy tigrist utánzott, viszont minden egyes tetoválásnak jelentése van számára.
"Ezt a bátyámmal közösen csináltattuk és igazán csak azok érthetik a jelentését, akik ugyanonnan jöttek és tudják, hogy min mentem keresztül" - mondta nemrég. "Ez a nyakamon egy lánc, de az egész karomon lévő mintáknak jelentése van."
Arra a kérdésre, hogy a jövőben tervez-e még újabb tetoválásokat azt felelte: "Igen, szeretnék még legalább egyet, de nem tudom még mit. A combomon például ott van az olimpiai érem."
"Fogok még csináltatni biztosan, sőt, lehet többet is, csak még nem tudom mit fognak ábrázolni."
Antony a 22020-as nyári olimpiai játékokon szerezte az aranyérmet a brazil U23-as válogatottal. A dél-amerikaiak 2-1-re győzték le Spanyolországot a yokohamai döntőben, Antony pedig 112 percet játszott, majd Vinicius Jr. váltotta.
A szélső 10. alkalommal képviselhette hazáját a Tunézia ellen 5-1-re megnyert találkozón Franciaországban, melyen a 65. percben csereként léphetett pályára.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
2 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
3 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 6 |
4 | Tottenham | 3 | 5 | 1 | +4 | 6 |
5 | Sunderland | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
6 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
7 | Bournemouth | 3 | 4 | 4 | 0 | 6 |
8 | Crystal Palace | 3 | 4 | 1 | +3 | 5 |
9 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
10 | Nottingham Forest | 3 | 4 | 5 | -1 | 4 |
11 | Brighton & Hove Albion | 3 | 3 | 4 | -1 | 4 |
12 | Leeds United | 3 | 1 | 5 | -4 | 4 |
13 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
14 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
15 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
16 | West Ham | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
17 | Newcastle | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
18 | Fulham | 3 | 2 | 4 | -2 | 2 |
19 | Aston Villa | 3 | 0 | 4 | -4 | 1 |
20 | Wolves | 3 | 2 | 8 | -6 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló