Bruno: Még sokáig itt akarok lenni
Bruno Fernandes 2020 januárja óta a United játékosa és nyugodtan kijelenthető, hogy nagy hatással van azóta is a klubra.
A Vörös Ördögöknél töltött két lenyűgöző szezont követően a portugál játékmester ebben a szezonban megkapta a 8-as mezszámot, miután Juan Mata távozott a nyári átigazolási időszakban és úgy tűnik, hogy Fernandes egyre erősebbé válik Erik ten Hag irányítása alatt.
A középpályás otthonosan mozog Manchesterben és a klubmédiának adott exkluzív interjújában a 28 éves játékos elárulta, hogy örömmel töltené pályafutása hátralévő részét a rekordbajnoknál.
"Gyerekként Portugáliában néztem a Premier League-t és a klubot, mindig is nagy álmom volt ellátogatni az Álmok Színházába, az Old Traffordra és megtapasztalni milyen itt."
Már 2020 februárjában, a Wolves elleni debütálásakor a szurkolók kedvencévé vált Bruno, akiben a United korábbi menedzser, Ole Gunnar Solskjaer is nagyon bízott, hasonlóan Erik ten Haghoz. A holland szakember támogatásának egyik legnagyobb bizonyítéka, hogy a csapatkapitányi karszalagot is számos alkalommal viselhette már a szezon során a portugál, aki úgy tűnik, hogy élvezi az ezzel járó felelősséget.

Fernandes elmondása szerint úgy érzi, hogy stabilitásra talált a Manchester Unitedben és azt mondta: "Sok évig akarok még itt játszani és szeretném a stabilitást a családom számára is megteremteni."
"Szeretünk itt lenni, szeretjük ezt az országot, azt akarjuk, hogy itt legyen a családunk és a gyerekek itt nőjenek fel, legyenek barátaik és boldogok legyenek. Ez a legfontosabb számunkra."
Bruno elképzelése valóságos zene a United szurkolóinak fülének, akik elégedettek a portugál játékával és együtt örülnek vele amiatt, hogy a klub egyik vezéregyéniségévé vált.
Természetesen a United és Fernandes kapcsolata olyan, amelyről a szurkolók is azt remélik, hogy még sokáig gyümölcsöző lesz a jövőben.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester City - Manchester United
Premier League, 9. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Everton | 10 | 12 | 10 | +2 | 16 |
| 6 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 7 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 10 | 10 | 19 | -9 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló