Lindelöf: Martinez fantasztikus csapattárs
A Manchester United védője, Victor Lindelöf élvezi, hogy egyre jobban megismerheti Lisandro Martinezt, amikor ketten együtt szerepelnek a védelem tengelyében.
Mivel Harry Maguire továbbra is sérült, Raphael Varane pedig most tért vissza kisebb kihagyást követően Martinez és Lindelöf a csapat legutóbbi két győzelme során egyaránt pályán voltak és végig erős teljesítményt nyújtottak.
A ma esti Omonia Nicosia elleni találkozón pedig ismét együtt szerepelhetnek, a mérkőzést megelőzően pedig a svéd válogatott csapatkapitánya pozitívan nyilatkozott az Ajax-tól érkezett társáról, valamint a csapatmorál javulásáról Erik ten Hag irányítása alatt.
"Nagyon jó" - mondta, amikor a sajtótájékoztatón megkérdezték a Lisandroval való kapcsolatáról. "Amióta megérkezett magas szinten teljesít, fantasztikus játékos, aki remekül bánik a labdával."
"Most volt szerencsém két meccsen is együtt játszani vele, az utóbbi pedig már jobb volt, int az első, szerintem jó meccset játszottunk."

A United abban bízik, hogy ma este sikerül újabb 3 pontot szerezniük az Euróa-ligában, mely cél eléréséhez nagyban hozzájárulhat az újonnan kialakult erős csapatszellem.
Miután a csapat a legutóbbi 9 mérkőzéséből 7-et megnyert, Lindelöf bízik benne, hogy folytatni tudják a jó teljesítményt.
"Szerintem nagyon jó a hangulat a csapaton belül" - tette hozzá Victor. "Sok jó játékos, sok jó ember van a csapatban, akik a jó energiát is átadják."
"Egy klubon belül mindig fontos a jó csapatszellem, ami nálunk jelenleg megvan. Reméljük, hogy folytatni tudjuk a fejlődést, tudjuk hozni a jó teljesítményeket és nyerni fogjuk a meccseinket."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brentford
Premier League 34. fordulóOld Trafford
2026-04-27 21:00
Premier League 33. forduló
Stamford Bridge
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 33 | 58 | 45 | +13 | 58 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 33 | 48 | 44 | +4 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Brentford
Premier League 34. forduló, ÉLŐ