De Gea: Uzoho elképesztő volt
A Manchester United kapusa, David de Gea az ellenfél hálóőrét, Francis Uzohot dicsérte az 1-0-ra megnyert Európa-liga mérkőzés után.
A nigériai válogatott kapus a sérült Fabianot helyettesítette és 93 percen keresztül minden United próbálkozást hárítani tudott. Összesen 12 kapura lövést hatástalanított, ami miatt a hazai csapat rendkívül csalódott volt.
Az áttörést a csereként beállt Scott McTominay érte el végül, aki a United utolsó, szám szerint 34. gólszerzési kísérletét tudta értékesíteni, De Gea viszont szerete volna mindenképp kiemelni a ciprusiak hálóőrének teljesítményét.
"Természetesen úgy gondolom, hogy csodálatos teljesítményt nyújtott" - mondta David az MUTV-nek adott interjújában.
"Szerintem legalább 8-10 óriási védést mutatott be a meccsen és remekül játszott, az érdemeiből pedig semmit nem von le, hogy végül gólt tudtunk szerezni."

"Tudom, hogy megfordult a La Ligaban is, csodálatos meccs volt számára a mostani, csak gratulálni tudok."
A spanyol játékos a gólszerzéssel kapcsolatos küzdelemről azt mondta: "Igen, talán a tegnap esti meccsen ez volt az egyetlen pont, amin javítanunk kellett volna, mert a játékot mi irányítottuk."
"Nem igazán voltak helyzeteik sem, nekünk meg rengeteg, de előfordul ilyen, hogy sok lehetőséged van, a végén pedig egetlen gólig jutsz. Ilyen a foci."
"Ahogy az imént mondtam, végig küzdöttünk és végül gólt szerezünk, de sokkal élesebbnek kell lennünk elöl, ha meccseket akarunk nyerni a Premier League-ben."
Uzoho is nyilatkozott a mérkőzést követően a BT SPortnak és elismerte rajongását a United iránt, valamint egy szelfit is készített Erik ten Haggal még azt megelőzően, hogy a holland menedzser leült volna beszélgetni az újságírókkal.

"Nem vagyok csalódott, mert nagyszerű meccset játszottunk, bár igaz, hogy örültem volna 1 pontnak, de így is boldog vagyok. Nem könnyű ebben a stadionban ezek ellen a nagyszerű játékosok ellen játszani, úgyhogy alapvetően boldog vagyok a teljesítményünk miatt."
"Igen, nagy United szurkoló vagyok, úgyhogy az, hogy itt lehetek egy valóra vált álom számomra. Régóta álmodoztam arról, hogy ezen a pályán szerepelhessek és, amikor megláttam a sorsolást, egyből arra gondoltam, hogy ezen a mérkőzésen játszani akarok. Imádkoztam istenhez, hogy lehetőségem legyen erre és meg is kaptam, úgyhogy boldog vagyok, hogy itt játszhattam."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 11. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló