Manchester United N - Brighton N - 4-0

A Manchester United női szakasza 4-0 arányban legyőzte hazai pályán a Brighton csapatát, így továbbra is hibátlanok a bajnokságban.


A United női csapata zsinórban harmadik győzelmét könyvelhette el vasárnap a Brighton elleni bajnokin, így maximális pontszámot szerezve állnak a tabella élén a Chelsea és az Arsenal csapataival azonos pontszámmal. 

 

Ella Toone az első félidőben két gólt szerzett, majd Leah Galton gólpasszával Skinner csapata már háromgólos előnnyel vonulhatott a szünetre. 

 

Annak ellenére, hogy a második félidőben a vendég csapat sokkal jobban játszott, a csereként beálló Adriana Leon megadta a kegyelemdöfést és megszerezte a United negyedik gólját, amivel a tabella élére kerültünk, a többi eredménytől függően. 

 

Skinner a mérkőzésre való felkészülés során arra hívta fel a csapat figyelmét, hogy továbbra is dominálniuk kell a mérkőzéseken és a játékosok ennek megfelelően játszottak. 

 

A kezdetektől fogva a Vörös Ördögök uralták a mérkőzést és erőfeszítéseik már az első 15 percben ki is fizetődtek, amikor Toone megnyitotta a gólcsapot. A gól a hátvéd Ona Batlle egy csodálatosan beívelt keresztlabdáját követően született, amely egyenesen Toone fejét találta meg, aki végül az alsó sarokba bólintott, Megan Walsh kapus pedig tehetetlen volt. 

 

Egy könnyebb Toone-t ért sérülés miatt egy pillanatra megállt a játék, de a 7-es mezszámú játékos végül kitartott és az első félidőben a csapat lelke volt a pályán. Nem is kellett sokáig várni arra, hogy megszerezze a saját és a United második találatát a mérkőzésen. 

 

Lucy Staniforth tökéletesen eltalált labdája eljutott Galtonhoz, aki önzetlenül továbbította azt Toone-nak. A vonalról érkező Walsh ellenére támadónk megőrizte nyugalmát és higgadtan értékesítette a helyzetet, ezzel megduplázva csapata előnyét. 

 

A szünet előtt Toone és Galton duója ismét jól muzsikált, ezúttal azonban a korábbi gólok szerzője osztotta ki a gólpaszt, amivel tovább tudta növelni a United előnyét. A nagy nyomás lehetővé tette számukra, hogy mélyen letámadhassanak a Brighton térfelén, ahol Toone labdát is szerzett, majd egy jól időzített passzal megjátszotta Galtont. Ő jól reagált és megszerezte a Vörös Ördögök harmadik találatát. 

 

Bár Mary Earps kapusnak nem sok dolga volt az első játékrészben, a félidő végén egy látványos védéssel kellett mégis megakadályoznia, hogy Elisabeth Terland szépíteni tudjon. 

 

A második félidő már más játékképet mutatott, hiszen Hope Powell csapata más lendülettel tért vissza a pályára. 

 

A három gólos hátrányban lévő Sirályok a szünet után többet birtokolták a labdát, de nehezen tudtak tiszta helyzetet kialakítani. Jorja Foxnak volt kisebb helyzete a vendégek részéről a szélen, de a kapura tartó lövését Earps kényelmesen lehalászta. 

 

Hiába igyekezett a Brighton, nem tudott visszajönni a meccsbe, a United pedig ezt követően el is döntötte a találkozót negyedik góljával. 

 

Skinner csapatának újabb remekül kivitelezett játéka nyomán Millie Turner fantasztikus labdával ajándékozta meg Galtont, akitől ugyan elpattant a játékszert, de szerencsére Leon elé csorgott. A második félidőben becserélt játékos remekül találta el a labdát és ezzel meg is szerezte a United negyedik találatát, továbbá első gólját a klubnál, mióta nyáron csatlakozott. 

 

Rachel Williams, aki szintén új szerzemény volt a legutóbbi átigazolási időszakban, későn kapott lehetőséget, de így is nagyban hozzájárult a Vörös Ördögök sorozatban már harmadik győzelméhez. 

 

Összefoglaló:

United: Earps; Batlle (Thorisdottir 90), Le Tissier, Turner, Blundell (Thomas 45); Zelem, Staniforth (Ladd 65); Garcia (Leon 65), Toone (Boe Risa 65), Galton; Parris (Williams 81). 

Nem használt cserék: Baggaley, Tounkara, Moore.

Gólok Toone 14, 26; Galton 40; Leon 78.

Lapok Zelem 36.
 


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!