Manchester United 1-0 West Ham United

Marcus Rashford találatával begyűjtötte a három pontot a United a West Ham ellen és fellépett a tabella ötödik helyére.


Vasárnap este a Kalapácsosokat fogadták hazai környezetben a Vörös Ördögök, akik jól kezdték a találkozót, már a 4. percben helyzet alakult ki Dalot lapos centerezése után, azonban Rashford kapu mellé lőtt. Talán jobb lett volna, ha hagyta volna Ronaldónak a labdát.

 

Két perc múlva Eriksen felívelése találta meg a védők között kiugró Elangát, a fiatal játékos azonban pontatlan volt.

 

A West Ham nagyon mélyen beállt saját térfelére, próbált kontrákat vezetni David Moyes csapata, azonban az első 15 perc során nem igazán veszélyeztettek.

 
Ronaldo próbálkozott átlövéssel, de Fabianski biztosan védett. A 16. percben Rashford tört befelé balról, lövésébe belelépett Soucek, a megpattanó labda a háló tetején landolt. A szöglet után Dalot beadását bólintotta kapura Rashford, Fabianski ezúttal is hárított.

 

A 26. percben óriási szólót mutatott be Kehrer, már a 11-es vonalánál járt, amikor Bowen elé tálalt, aki lőtt, De Gea nagyot védett, azonban ha nem tette volna, akkor sem ért volna a gól, hiszen les volt.

 

A 38. percben megtört a gólcsend. Rashford kapott kiváló labdát Eriksentől, az angol pedig csodásan fejelt a kapuba 6 méterről. Rashford ezzel belépett a századosok közé, elérte a 100 gólt a Unitedben.

 

Összességében a manchesteriek többet tettek a gólért, mint ellenfelük, azonban egyik csapat sem volt élete formájában, a meccs színvonala elég alacsony volt.

 

A félidő első nagy helyzete a vendégeké volt, balról érkező beadást lőtt egyből kapura Scamacca, ám Martinez óriásit blokkolt.

 

Az 51. percben Rashford tekert a tizenhatos sarkáról, Ronaldo nem érte el a labdát, ami így elhagyta a játékteret.

 

Benrahma lövését fogta biztosan De Gea. Nem sok kaput eltaláló lövése volt eddig a Kalapácsosoknak, ami igen, az pedig nem okozott gondot a spanyol portásnak.

 

Ronaldo pillanatai következtek, fejjel és lábbal is próbálkozott, ám három lehetőséget sem tudott kihasználni a portugál. 

 

Kezdett éledezni a West Ham, szép kontra végén szögletre mentettek a hazaiak, majd Dawson és Benrahma is próbálkozott, ám gólt nem sikerült szerezniük.

 

Egyre több beadás szállt a hazai kapu elé, de a védelem folyamatosan a helyén volt és tisztázni tudott.

 

A 83. percben Antonio bombája tartott a léc alá, De Gea alapvonalon túlra tolta. Másodpercekkel később Zouma csúsztatott egy beadást követően, De Gea bravúrral hárított.

 

A 86. percben eldőlhetett volna a találkozó, McTominay beadását Fred fejelte kapura, de a kapufa megmentette a Kalapácsosokat.

 

Az utolsó pillanatokban elképesztően nagy helyzet maradt ki De Gea kapuja előtt. Bowen 5 méterről lőtt, MAguire mentett, majd De Gea védett még egy hatalmasat.

 

Végül kiszenvedett győzelem született, de az ilyen mérkőzéseket a legnehezebb megnyerni.

 

 

Premier League, 14. forduló
Manchester United 1-0 West Ham United
Old Trafford

 

Vezette: Chris Kavanagh

 

United: De Gea - Dalot, Maguire, Martinez, Shaw - Casemiro, Eriksen(Fred 79.) - Elanga(McTominay 61.), Fernandes, Ronaldo - Rashford
Nem használt cserék: Dubravka, Bishop, Malacia, Pellistri, van de Beek, Sancho, Garnacho

 

WHU: Fabianski(Areola 46.) - Kehrer, Dawson, Zouma, Cresswell - Soucek, Rice - Bowen, Downes(Fornals 77.), Benrahma - Scamacca(Antonio 57.)
Nem használt cserék: Ogbonna, Johnson, Coufal, Coventry, Emerson, Lanzini

 

Gólszerző: Rashford 38'

 

Sárga lap: Fernandes illetve Scamacca, Soucek, Kehrer

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!