Real Sociedad 0-1 Manchester United

Bár nyert a United 1-0-ra, ez kevés volt a csoportelsőséghez. Nem játszott jól a csapat, nagyobb akarással ez a meccs lehetett volna olyan, amivel elérte volna a célját a gárda.


A Vörös Ördögök gy léptek pályára, hogy amennyiben két góllal legyőzik a hazaiakat, úgy ők a csoportelsők.

 

Azonban a mérkőzés eleje inkább a Sociedadé volt, az első 15 percben sok érdemleges momentuma nem volt a vendégeknek, sőt, még a labdabirtoklás sem a manchesteriek felé billent.

 

Aztán a 17. percben jött a hazaiak számára a hidegzuhany, Ronaldo kiválóan indította Garnachot, aki elrobogott majdnem az ötösig, majd kíméletlenül vágta a labdát a hosszú felsőbe, 1-0 a Unitednek!

 

A gól után leginkább az ápolásoké volt a főszerep, sajnos a játék így nagyon szaggatottá vált. 

 

A 27. percben jött a következő helyzet, ez is Garnacho előtt adódott, két remek csel után lőtt a fiatal támadó, de elcsúszott és kapu fölé tüzelt.

 

A Sociedad nem sokat tudott tenni a manchesteri védelem ellen, De Geának semmi dolga nem volt. Aztán a 41. percben majdnem jött a második gól a vendégektől. Ronaldo csapott le egy labdára, megelőzve védőjét, a kapus kirobbant a kapujából, így a portugál megpróbálta átemelni, ami sikerült is, de túl erősen tette, a labda végül a háló tetején landolt.

 

A 44. perc elején a semmiből kellettek a bravúrok De Geától. Először egy átlövést hárított remekül, a kipattanót Marin lőtte közelről kapura, ám a kapus elképesztően nagyot védett.

 

Nem hozott sok helyzetet a félidő, de a vendégek egy góllal közelebb kerültek a csoportelsőséghez.

 

Meghúzta a második játékrész elejét a hazai gárda, a United leginkább a kontrákra épített, ám nem sok lehetősége adódott. A Sociedad beadásokkal operált, de Martinezék jól álltak a lábukon.

 

Nem ez a félidő volt minden idők legjobb 45 perce, komoly helyzetek nem alakultak ki.

 

A 71. percben egy baloldali bedobás után Fernandez lőtt 11 méterről kapu fölé, De Gea csak nézte, semmi dolga nem volt ennél a lehetőségnél sem.

 

Három perccel később Guevara lövésénél védett a spanyol kapus, de ez sem volt az a jelenet, amit a Best of De Gea videóba mindenképp be kellene tenni.

 

A hazaiak erősen húzták az időt, nekik ez az eredmény tökéletesen megfelelt a csoportelsőséghez.

 

Az utolsó percekben teljesen beálltak a hazaiak saját tizenhatosukra és csak az eredmény megtartása volt a cél. Ami végül sikerült is nekik. 

 

A Vörös Ördögök nem teljesítettek jól, nagyon sok hibával játszottak a játékosok és amikor már nagyon kellett nyomni, akkor sem tudtak felnőni a feladathoz. Így második helyen jutott tovább a United, ami plusz két mérkőzést jelent majd a csapatnak.

 

 

Európa-liga, csoportkör, 6.forduló
Real Sociedad 0-1 Manchester United
Estadio Anoeta

 

Vezette: Georgi Kabakov (BUL)

 

Sociedad: Remiro - Gorosabel(Elustondo 59.), Le Normand, Pacheco, Rico - Marin(Navarro 59.), Zubimendi, Merino, Mendez(Zubeldia 82.) - Sorloth(Magunazelaia 82.), Fernandez(Guevara 73.)
Nem használt cserék: Larranaga, Zubiaurre, Gonzalez, Guevara, Illaramendi, Karrikaburu, Sola, Turrientes

 

United: De Gea - Dalot, Lindelöf(McTominay 58.), Martinez, Shaw - van de Beek(Rashford 58.), Casemiro, Eriksen(Fred 82.) - Fernandes - Garnacho(Maguire 82.), Ronaldo
Nem használt cserék: Dubravka, Vitek, Malacia, Wan-Bissaka, Pellistri, Elanga, Iqbal, Shoretire

 

Gólszerző: Garnacho 17'

 

Sárga lap: Mendez, Fernandez illetve Martinez, Ronaldo, Dalot

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!