Bruno a play-off sorsolásról
Bruno Fernandes közömbos azt illetően, hogy a Manchester United egy Bajnokok Ligájából búcsúzó együttesel kell hogy farkasszemet nézzen az Európa-liga kieséses szakaszának play-offjában.
Erik ten Hag tanítványai egyértelmű küldetéssel léptek pályára csütörtökön este a Real Sociedad otthonában: a csoportelsőség megszerzéséért és a legjobb 16 közé való bejutásért két gólos győzelmet kellett aratniuk.
Végül Alejandro Garnacho góljával 1-0-s győzelmet arattak Spanyolországban, amely nem bizonyult elégnek az első hely megszerzéséhez, így hétfőn az Európa-liga play-offjának sorsolását várhatják.
A legjobb 32 közötti szabályok elég egyszerűek, ugyanis a nyolc, Európa-liga csoportjában második helyen végzett együttest nyolc, a Bajnokok Ligájából búcsúzni kényszerült alakulattal párosítják majd össze. Ezáltal plusz két találkozót kell megoldaniuk a csapatoknak, ez azonban nem jelent problémát, amikor a potenciális párosítások ennyire izgalmasnak és kihívással telinek ígérkeznek.
Ha valaki még nem tudná, a United lehetséges ellenfele olyan csapatok közül kerülhet ki, mint az Ajax, a Barcelona, a Bayer Leverkusen, a Juventus, az RB Salzburg, a Sevilla, a Shakhtar Donetsk vagy Bruno egykori klubja, a Sporting Lisszabon.
Amikor San Sebastianban adott lefújás utáni interjújában az ilyen ellenfelek elleni megmérettetés által jelentett kihívásról kérdezték, Fernandes így válaszolt:
"Ez nem probléma, egyáltalán nem."
"Mert ez a csapat örül, amikor ilyen típusú mérkőzéseket játszhat. Játékra készek leszünk, bárki is legyen majd az ellenfelünk. Mindenre készen állunk, de ahogy már korábban mondtam, a mi fő fókuszunknak most a bajnokságot kell tekinteni."
"Nagy mérkőzés vár ránk, ahol lendületben kell maradnunk és győznünk kell."

A nagy mérkőzés alatt Fernandes a vasárnap délutáni, Aston Villa elleni idegenbeli összecsapást érti, amelyen sajnos ő nem lesz bevethető, miután öt begyűjtött sárga lapja miatt egy bajnoki mérkőzéses eltiltását fogja tölteni.
Amikor arról érdeklődtek nála, a keret miként tudja kezelni a csütörtök-vasárnap ritmusú megmérettetéseket, így viccelődött:
"Nekem könnyű lesz, mert én nem játszom vasárnap [nevet], de azt remélem, hogy a csapattársaim készen fognak állni a feladatukra."
"Sok múlik a pihenésen, hogy a testet miként sikerül a lehető leghosszabb ideig regenerálni annak érdekében, hogy vasárnap újra készen álljon, mert nem sok idő van addig a mérkőzésig. De remélhetőleg mindenki harcra kész lesz és megnyerjük a mérkőzést."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Aston Villa - Manchester United
Premier League, 15. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 6 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 7 | Everton | 9 | 9 | 9 | 0 | 13 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 9 | 9 | 16 | -7 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló