Maguire: Mintha oda-visszavágós párharcot játszanánk
A Manchester United vasárnap az Aston Villa vendége lesz a bajnokságban, négy nappal később pedig újra a birminghamiekkel találkoznak, csak a Ligakupában és az Old Traffordon.
Az ilyen forgatókönyv nem annyira példa nélküli a modern angol futballban, az idei év hihetetlen sűrű menetrendje ugyanis különböző megoldandó kihívások elé állítja a futballistákat.
Legutóbbi interjújában Harry Maguire arról beszélt, milyen lesz négy nap leforgása alatt kétszer is ugyanazzal az ellenféllel szembe nézni.
"Fura, hogy pontos így alakult" - kezdte a United csapatkapitánya.
"Ez olyan, mintha egy oda-visszavágós párharcot játszanánk az Európa-ligában vagy a Bajnokok Ligájában."
"De szerintem mindig csak a következő mérkőzésre szabad koncentrálnunk. Nem fogunk a másodikkal foglalkozni, csak az elsővel és hogy megszerezzük a három pontot. Azon leszünk, hogy begyűjtsük a bajnoki győzelmet és ezután majd megpróbáljuk a második meccset is megnyerni."
"Az első találkozó után több tudásunk lesz arról, hogy mit játszanak és mik az erősségeik, illetve gyengeségeik, de az biztos, hogy oda kell magunkra figyelnünk."
"Elég tehetséggel van megáldva a keretünk, akikkel ezeket a feladatokat meg kell oldanunk, de biztosra kell mennünk, hogy 100 százalékos teljesítményt fogunk nyújtani."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Ligakupa 3. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
FC Porto vs Manchester United
Európa-liga csoportkör, 2. fordulóEstádio do Dragão
2024-10-03 21:00
Premier League 6. forduló
Old Trafford
2024-09-29 17:30
2024-09-25 21:00
2024-09-21 18:30
2024-09-17 21:00
2024-09-14 13:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 6 | 12 | 2 | +10 | 15 |
2 | Manchester City | 6 | 14 | 6 | +8 | 14 |
3 | Arsenal | 6 | 12 | 5 | +7 | 14 |
4 | Chelsea | 6 | 15 | 7 | +8 | 13 |
5 | Aston Villa | 6 | 12 | 9 | +3 | 13 |
6 | Fulham | 6 | 8 | 5 | +3 | 11 |
7 | Newcastle | 6 | 8 | 7 | +1 | 11 |
8 | Tottenham | 6 | 12 | 5 | +7 | 10 |
9 | Brighton & Hove Albion | 6 | 10 | 8 | +2 | 9 |
10 | Nottingham Forest | 6 | 6 | 5 | +1 | 9 |
11 | Bournemouth | 6 | 8 | 9 | -1 | 8 |
12 | Brentford | 6 | 8 | 10 | -2 | 7 |
13 | Manchester United | 6 | 5 | 8 | -3 | 7 |
14 | West Ham | 6 | 6 | 10 | -4 | 5 |
15 | Ipswich Town | 6 | 5 | 10 | -5 | 4 |
16 | Everton | 6 | 7 | 15 | -8 | 4 |
17 | Leicester City | 6 | 8 | 12 | -4 | 3 |
18 | Crystal Palace | 6 | 5 | 9 | -4 | 3 |
19 | Southampton | 6 | 3 | 12 | -9 | 1 |
20 | Wolves | 6 | 6 | 16 | -10 | 1 |
Szavazás
TV műsor
FC Porto - Manchester United
Európa-liga, Főtábla - 2. forduló
Aston Villa - Manchester United
Premier League, 7. forduló