Manchester United N - Chelsea N 1-3

A Manchester United női csapata elszenvedte első vereségét a Női Szuperliga idei kiírásában vasárnap este. Marc Skinner lányai a Chelsea csapatától kaptak ki 3-1-es arányban a Leigh Sports Village-en.


Az első 45 perc igen feszültre sikerült, ahol Nikita Parris hatalmas helyzetet hagyott ki és a United védelme rengeteg Chelsea próbálkozást hárított, ezzel szemben a második játékrészben már a vendégeknek sikerült feltörnie a Vörös Ördögök védelmét.

 

Sam Kerr nyitotta meg a gólcsapot, majd Lauren James is bevette a hazaiak kapuját, így a Szuperliga regnáló bajnoka már egy óra játékidőt követően kétgólos előnyre tett szert.

 

Alessia Russo-nak köszönhetően, aki még játékban tartotta góljával a csapatot és reményt adott a 6186 szurkolónak - amely egyébként rekordot jelentett a United női focija számára a Leigh Sports Village-ben - a gól Ella Toone sikeres labdaszerzését követően született.

 

Hiába nyomott azonban a United az egyenlítésért, Erin Cuthbert a mérkőzés hosszabbításában egy hibás felszabadítást követően távolról lőtt góljával megpecsételve a hazaiak sorsát és bebiztosította a három pontot a Kékek számára.

 

ELSŐ FÉLIDŐ

 

A találkozó előtti kötelező 1 perces megemlékezést követően került sor a forduló urolsó mérkőzésére, ami mondhatni nem sikerült túl emlékezetesre a hazaiak szempontjából. 

 

A meccs eleje teljesen kiegyenlített volt, az első lehetőség a United nevéhez fűződött, amikor is Russo tört be a jobb oldalon a tizenhatoson belülre, de Ann-Katrin Berger hárítani tudta a próbálkozást. A kipattanó Parrisnél landolt, de a támadó a kapu mellé lőtte a labdát.

 

A korai nyomás után a vendégek kezdték átvenni a mérkőzés irányítását, Earps volt kénytelen két egymást követő szöglet alkalmával is magabiztosan lehúzni a beívelt labdákat.

 

A Chelsea ekkora már átvette az irányítást, pedig a Kékektől egy büntetőt is elvettek, miután Maya Le Tissier tarolta le a United tizenhatosán belül Guro Reitent, aki épp kapura tört volna. Látszott, hogy a játék kezd egyre inkább elmérgesedni.

 

Pillanatokkal később a United ismét védekezésre kényszerült, miután James veszélyes szabadrúgáshoz jutott a jobb oldalon. A Vörös Ördögök tisztázni tudtak, majd Earps remekül irányította a védelmet, amikor is sikeresen lefüleltek egy akciót a hatoson belül. 

 

Ahogy közeledett a félidő, a Chelsea keményen próbálkozott a vezető találat megszerzésével, a United védelmét rendre próbára tették, de a lányok állták a sarat, sikerül folyamatosan tisztázniuk. 

 

Russo, Parris és Toone is szüntelenül próbálkoztak, de a Chelsea védelme a hazaiakéhoz hasonlóan határozott volt, így a felek gól nélkül vonulhattak a szünetre.

 

MÁSODIK FÉLIDŐ

 

A folytatás után a felek továbbra is kioltották egymás akcióját, a United és a Chelsea megmutatta, miért is büszkélkedhetnek a bajnokság első és harmadik legjobb védelmével.

 

Earps azonban egy óra játékot követően, először ebben a szezonban kapitulált, amikor Kerr megszerezte a vendégeknek a vezetést, miután lövése az alsó sarokban kötött ki.

 

Pillanatokkal később Kerr ismét betört a jobb oldalon a tizenhatoson belülre és középre tette a labdát. Hannah Blundell jókor volt jó helyen, hogy blokkolni tudjon, majd Maria Thorisdottir végül tisztázni tudott.

 

A Chelsea azonban nem sokáig ült a babérjain, megduplázta előnyét James révén, aki Kerr szögletét követően tudta góllá váltani a beívelést.

 

A vendégek tovább rohamoztak, azonban Earps és a védők többször is blokkolni tudtak, a Liegh Sports Village közönsége rendületlenül buzdította közben a lányokat, menjenek tovább az egyenlítésért.

 

20 perccel a mérkőzés vége előtt Russo találatával meg is lett a szépítés,  miután egy hibás Chelsea indítást követően Toone-hoz került a labda, majd kiugratta vele a United támadóját, aki magabiztosan helyezte a jobb sarokba a játékszert.

 

Russo góljával átvette a United az irányítást és hajtottak az egyenlítésért, Skinner pedig az eddig padon ülő csatárokat, Rachel Williamst és Martha Thomast is bevetette, ahogy a mérkőzés a záró szakaszba ért.

 

A Chelsea majdnem megszerezte a harmadik találatát is, amikor Sophie Ingle adott keresztlabdát Kerrnek a hosszú oldalon, de a támadó nem találta el a kaput fejesével.

 

A Skinner-csapat mindent bevetett a vendégek ellen, miközben az óra ketyegett, de Cuthbert a hosszabbításban bevitte a kegyelemdöfést a lányainknak és a bajnokságban először győzték le a Manchester United csapatát, ezzel az Arsenal át is véve a vezetést a tabellán, míg a Vörös Ördögök lecsúsztak a harmadik helyre.

 

Összefoglaló:

United: Earps; Thorisdottir, Turner, Le Tissier, Blundell (Staniforth 64); Zelem (c), Ladd (Leon 87); Russo (Williams 78), Toone, Galton; Parris (Thomas 78).

Nem használt cserék: Baggaley, Moore, Tounkara, Boe Risa, Clinton.

Gól: Russo 71. ill.:Kerr 60, James 64, Cuthbert 92.

Lapok: Zelem

 


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!