Fred izgatottan várja a Barca elleni meccset

A Manchester Uited középpályása, Fred szerint a Vörös Ördögök olyan nagy meccseket szeretnének játszani, mint amilyennel a Barcelona elleni találkozó kecsegtet.


A United a katalán csapattal vív majd meg februárban, hogy bekerülhessen az Európa-liga legjobb 16 csapata közé. A felek két mérkőzésen csapnak majd össze, mely kemény próbatétel lesz Erik ten Hag fiai számára, de ezek azok a meccsek, melyek a legjobbat hozzák ki a játékosokból, mióta a holland menedzser ül a kispadon.

 

A United ebben a szezonban már legyőzte a Liverpoolt, az Arsenalt és a Tottenhamet is, a Chelsea-vel pedig döntetlent játszottak, Fred pedig úgy véli, hogy a csapat készen áll egy újabb nagy megmérettetésre.

 

"Tudjuk, hogy a Barcelona egy nagyszerű csapat" - mondta a brazil a hétfői sorsolást követően a klubmédiának. "Nem lesz könnyű meccs, de nincsenek is könnyű mérkőzések az Európa-igában sem. Összekerültünk a Barcelonával, remek találkozók lesznek és biztos vagyok benne, hogy készen állunk rá."

 

"Mi, játékosok szeretünk olyan nagyszerű meccseken pályára lépni, mint az ilyenek és felkészültek vagyunk. Ha Isten is úgy akarja, akkor bejutunk a legjobb 16 közé."

 

 

Az első felvonást a Camp Nou-ban, 2023 február 16-án rendezik meg 18:45-ös kezdéssel, majd egy héttel később a felek ismét egymásnak feszülnek az Old Traffordon megrendezésre kerülő visszavágón 21:00-kor.

 

A brazil középpályás úgy gondolja, hogy a legjobb 16 közé jutás elérésében nagy szerepe lehet a szurkolóknak, akik ebben a szezonban is több ízben bizonyították, hogy a csapat mögött állnak.

 

"A stadionunkban mindig remek hangulat uralkodik és a szurkolók folyamatosan mögöttünk álltak eddig is" - folytatta, amikor a Manchesteri visszavágóról kérdezték. "Nyilvánvaló, hogy az elmúlt néhány szezon nem sikerült fényesen, de mindig ott voltak velünk és támogatták a csapatot."

 

"Ez ebben az idényben is így van. Itt voltak minden meccsen, a nagy meccseken is és megéltünk közösen néhány remek mérkőzést, szép győzelmet. Biztos vagyok benne, hogy a Barcelona ellen is itt lesznek és támogatnak minket és erőt adnak a győzelemhez. Ezért is olyan fontos, hogy a szurkolóink előtt játszhatunk és jó eredménnyel háláljuk meg a támogatást."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!