Rashford a Vörös Ördögök csapatszellemét éltette
A Manchester United támadója, Marcus Rashford volt a TeamViewer Diaries sorozatának legújabb interjúalanya.
A csapat 10-es számú játékosa Katarban fogja képviselni hazáját a hamarosan kezdődő világbajnokságon, ám előtte még adott egy interjút, melyben visszatekintett a szezon eddigi történéseire.
Marcus és társai az elmúlt hónapokban igyekeztek alkalmazkodni az új korszakhoz, melyet Erik ten Hag menedzseri kinevezése hozott magával, a felzárkózás folyamatába pedig Rashford is betekintést engedett és elmondta, hogyan fejlődnek a játékosok a holland irányításával.
A fiatal támadó megosztotta tanácsait is a klub fiataljaival és részletesen beszélt arról a csapatszellemről és összetartozásról, amely folyamatosan fejlődik a csapaton belül.
"Szerintem mindenki hajlandó küzdeni a pályán mellette lévő személyért és ennek így is kell lennie" - magyarázta Rashford. Ha valaki hibázik, ott kell lenni és segíteni neki, annak pedig, aki elkövette a hibát minden tőle telhetőt meg kell tennie, hogy javítsa azt."

"Így lehet csapatként, kollektívaként dolgozni."
Marcus úgy véli, hogy az idei szezonban a meccseken végzett kemény munka és közös erőfeszítések kulcsfontosságúak voltak a bajtársiasság kialakulásában.
"Volt néhány kiváló teljesítményünk és sikerült a lendületünkön is javítani" - mondta a támadó. "Jó, hogy megvan ez a csapatszellem, mert volt néhány nagyon nehéz mérkőzésünk. Még akkor is megvolt, amikor sikerült végül döntetlent elérnünk a Chelsea ellen és nem törtünk meg, hanem sikerült egalizálni a végén, így elmondható, hogy kihoztunk valamit mégis a meccsből."
"Úgy gondolom, hogy az ilyen pillanatok fontosak és hatalmas dolgokra lehetünk képesek, nem csak most, hanem az egész szezon során."
Az összefogás, összetartás olyan dolog, melynek fontosságát a menedzser is számtalan alkalommal kihangsúlyozta már, Marcus pedig beszélt arról is, hogy milyen hatással volt eddig Ten Hag a csapatra.
"Nagy hatást gyakorolt, ezek pedig sok változással jártak. Kell egy kis idő neki és a játékosoknak is az alkalmazkodáshoz."
"Eddig minden jó, élvezzük a munkát az irányításával és nagyon várjuk, hogy mit hoz a jövő. Néha bizonyos dolgokhoz idő kell, de minél hosszabb ideig dolgozunk együtt, annál jobban sikerül megérteni, hogy mit vár tőlünk a pályán."
"Ez az edzőpályán is időbe telik és keményen kell dolgoznunk továbbra is."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |