Garnacho: Büszke vagyok, hogy gólt szereztem a Unitedben
Bár csupán néhány hete robban be a felnőtt csapatba, így is őt választották a hónap játékosának.
A fiatal támadó, aki az év elején töltötte be 18. életévét a díj átvételét követően ült le beszélgetni a klubmédiával Carringtonban. Az interjú során mesélt az elmúlt hetek történéseiről, első góljáról és a Fulham elleni győztes találatáról is.
"Megtisztelő számomra, hogy a hónap legjobbjának választottak" - kezdte Garnacho. "Fantasztikus hónap volt számomra. Nagyon boldog vagyok, de az egyéni elismerés mellett a legfontosabb, hogy csapatként is trófeákat nyerjünk."
Garnacho Unitedes pályafutásának legszebb időszakaként jellemezte az elmúlt heteket.
"A debütálásom a Sheriff Tiraspol elleni találkozón történt, számomra ez a pillanat jelenti karrierem kezdetét. Általában a meccs előtti nap kapjuk meg, hogy kik lesznek a kezdőben és be kell valljam, kicsit ideges voltam, amikor megláttam a nevem először kezdőként, ráadásul az Old Traffordon."
"Az első utam haza vezetett ezután és elmondtam a családomnak. Alig hittek a fülüknek és nagyon boldog volt mindenki."

Az argentin támadónak a második kezdőként pályán töltött találkozóján összejött a gólszerzés is és, bár az első pályára lépése marad számára az egyik legemlékezetesebb pillanat, a San Sebastianban szerzett góljáról is érzelmesen nyilatkozott.
"Azt hiszem eddigi életem legédesebb pillanata volt" - vallotta be. "Ez volt az első gólom profi játékosként."
"A családom, a barátaim és mindenki aki fontos ott volt, hogy lássanak és nagyszerű gól volt. Nagyon boldog és büszke voltam arra, hogy gólt szereztem a United mezében."
Garnacho köszönetet mondott azoknak a szurkolóknak, akik szavazatukkal támogatták őt, hiszen így David de Gea, illetve Casemiro előtt végzett a voksoláson. Alejandro azt is elárulta, hogy már az utánpótlás csapat játékosaként is érezte a szurkolók szeretetét, még azt megelőzően, hogy felkerült volna a felnőttek közé.
"Attól kezdve, hogy megérkeztem csodálatos volt megtapasztalni a szurkolók szeretetét" - mosolygott. "Az utánpótlás csapat mögött állnak folyamatosan és most is ezt tapasztalom, hogy feljutottam a felnőttek közé. Minden pillanatban támogatnak minket."
"Szóval szeretném megköszönni mindenkinek, aki rám szavazott, hogy részem lehet ebben az elismerésben."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Everton vs Manchester United
Premier League 3. fordulóHill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
Premier League 2. forduló
Old Trafford
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
2026-08-08 17:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 3 | 7 | 2 | +5 | 9 |
| 2 | Hull City | 3 | 3 | 0 | +3 | 7 |
| 3 | Arsenal | 2 | 4 | 0 | +4 | 6 |
| 4 | Chelsea | 2 | 7 | 5 | +2 | 6 |
| 5 | Brentford | 3 | 5 | 2 | +3 | 5 |
| 6 | Liverpool | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 7 | Newcastle | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 8 | Leeds United | 3 | 3 | 2 | +1 | 5 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 3 | 8 | 5 | +3 | 4 |
| 10 | Everton | 2 | 3 | 1 | +2 | 4 |
| 11 | Sunderland | 3 | 3 | 3 | 0 | 4 |
| 12 | Manchester United | 2 | 5 | 4 | +1 | 3 |
| 13 | Crystal Palace | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 14 | Ipswich Town | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 15 | Bournemouth | 3 | 4 | 5 | -1 | 2 |
| 16 | Nottingham Forest | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
| 17 | Tottenham | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 18 | Aston Villa | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 19 | Fulham | 3 | 4 | 7 | -3 | 0 |
| 20 | Coventry City | 3 | 0 | 5 | -5 | 0 |