Hivatalos: Növekedés elérése értékében stratégiai alternatívákat vizsgál a klub
A Manchester United plc hivatalosan bejelentette, hogy a cég igazgató tanácsa megkezdte stratégiai alternatívák vizsgálatának folyamatát.
A folyamat része a klub növekedésének elősegítése, azzal a legfőbb céllal, hogy a klubot megfelelően pozícionálják a pályán és a kereskedelmi területeken fellelhető lehetőségek kiaknázására
A folyamat során a vezetőség minden stratégiai alternatívát megvizsgál majd, köztük új befektető bevonását, a teljes eladást vagy egyéb, a céget érintő tranzakciókat is. Összegzésre kerül a klub erősítését szolgáló összes javaslat, köztük a stadion és az infrastruktúra átépítése, illetve a klub globális szintű kereskedelmi tevékenységének szélesítése, annak érdekében, hogy a klub férfi, női és akadémiai csapatainak hosszú távú sikereiből a szurkolók és az egyéb érdekelt felek is részesülhessenek.

Az ügyvezető-alelnök, az igazgatók, illetve Joel és Avram Glazer az alábbi nyilatkozatot adták ki:
"A Manchester United ereje az 1.1 millárd főnyi globális szurkolói és követői bázisunk szenvedélyén és lojalitásán alapszik. Mivel szeretnénk a klub sikertörténetét tovább írni, az igazgató tanács engedélyezte a stratégiai alternatívák átfogó vizsgálatát. Minden szóba jöhető lehetőséget számba fogunk venni annak biztosítására, hogy a szurkolóink és a Manchester United legjobb érdekében maximalizálni tudjuk a klub számára rendelkezésre álló jelenbeli és jövőbeni növekedési lehetőségeket. A folyamat során továbbra is a szurkolók, a részvényesek és az egyéb érdekelt felek érdekei állnak majd figyelmünk középpontjában."
Arra nincs garancia, hogy az áttekintés bármilyen eredményt hozna a klubbal kapcsolatos tranzakciók kapcsán. A Manchester United nem kíván a vizsgálattal kapcsolatban további közleményt megjelentetni, amíg a vezetőség nem fogadta el a meghatározott tranzakciót vagy nem döntött egyéb tevékenységről, amely hivatalos bejelentést igényelne.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |