De Gea a keret erejét dicsérte

David de Gea, a Manchester United kapusa a csapat erejét méltatta 2023 első bajnokiját követően.


A spanyol lenyűgöző teljesítményt nyújtott a Bournemouth ellen 3-0-ra megnyert bajnokin. Több bravúros védést is bemutatott, melyekkel kapott gól nélkül hozta le a Cseresznyék elleni meccset, pedig Anthony és Billing is igyekeztek csapatukat visszahozni a mérkőzésbe.

 

Erik ten Hag csapatára még 4 mérkőzés vár januárban, a soron következő az Everton elleni FA-kupa összecsapás lesz pénteken. Az MUTV-nek nyilatkozva a United 1-es számú játékosa elmondta, hogy véleménye szerint a csapat készen áll a kihívásra és megvan a lehetőségük is a kezdő 11 megfelelő rotálására.

 

"Számomra ez jó" - mondta De Gea a menetrenddel kapcsolatban. "Örülök, hogy meccs van, majd pár nap felépülés és újra meccs. Számomra ez így van jól. Viszont az látható, hogy néhányan elfáradnak a végére, így nehéz is a csapatnak. Meg kell próbálni a lehető leghamarabb felépülni és gyorsan felkészülni, mert pár naponta mérkőzés van. Nehéz, de ilyen a Premier League, aztán ott az FA-kupa, de így van jól. Koncentrálnunk kell, de szerencsére elég bő a keretünk és mindenkinek készen kell állnia a játékra."

 

"Nem számít, hogy épp ki van a pályán a meccsen, mindenki megtesz mindent a csapatért. A mai cserék is nagyszerűek voltak és szerintem nagyon is segítették a csapatot. Nagyon boldog vagyok, hogy az összes játékosunk ilyen. Szerintem nagyon jól állunk ezen a téren."


 

 

De Gea remekül szerepelt a Bournemouth ellen 3-0-ra megnyert mérkőzésen és 3 egymást követő találkozót is kapott gól nélkül hozott le. Amikor a csapat teljesítményéről kérdezték a spanyol elmondta, hogy bár vannak hibák, de csapatként játszanak, ami győzelmeket hoz.

 

"Úgy gondolom, hogy a végén túl sok lehetőséget engedtünk nekik a gólszerzésre, de az első félidőt jól játszottuk" - tette hozzá. "Remek gólt szereztünk szabadrúgásból, aztán még a második játékrész első 20 percét is végig irányítottuk. Megszereztük a második gólunkat, de utána kicsit veszítettünk a tempónkból. Úgy vélem, hogy ez a fáradtság rovására írható, de még így is kialakítottunk helyzeteket. Remek támadóink vannak elöl, akik ezekről gondoskodnak. Összességében elégedett vagyok a teljesítményünkkel, ami nagyon fontos 3 pontot hozott."

 

"Az egész csapat megérdemelte, hogy ne kapjunk gólt és azt is megtehettük, hogy a védelem belsejében is cseréljünk, mert ott is remekül játszik mindneki. Szerintem teljesen mindegy, hogy ki játszik. A legfontosabb, hogy érezzük azt, hogy nagyszerű csapat vagyunk, mindenki ugyanabba az irányba tart, belead mindent maximálisan a meccseken és az edzéseken is. Nagyszerű ezt a csapatot látni és a célunk, hogy tartsuk a lendületet és úgy játszunk minden meccsen, ahogy ma tettük és akkor nyerni fogunk."

 

David 510. alaklommal lépett pályára a United színeiben, ezzel beérte az örökranglistán 10. helyezett Joe Spence-t és csupán 19 mérkőzés választja el a 9. helyen álló Dennis Irwintől. Amikor arról beszélt, hogy ezen a ranglistán hol szeretne végezni elmondta, hogy nagyon szeretne amennyire csak lehet felzárkózni az "élmezőnyhöz"és minél nagyszerűbb örökséget szeretne hátrahagyni a Vörös Ördögök történetében.

 

"Óriási megtiszteltetés, hogy a legjobb 10-ben lehetek ezen a listán. Őrületes. Nagyon jól érzem magam, meglátjuk, hogy sikerül-e a legelejére jutnom. Élvezem a játékot, szerintem jól is játszom és segítem a csapatot."

 

 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!