Martinez: Meg kell ölnünk az ellenfelek játékát
Lisandro Martinez, a Manchester United védője szerint a Vörös Ördögök nem voltak elég élesek az Arsenallal szemben és emiatt kaptak ki 3-2-re az Emirates Stadionban vasárnap délután.
A United szerezte meg a vezetést az első félidőben Marcus Rashford révén, majd még a szünet előtt Nketiah egyenlíteni tudott.
A második játékrészben Martinez fejese már a vendég csapat számára jelentett egalizálást, miután Saka találatával fordítani tudtak az Ágyúsok, az utolsó pillanatban azonban Nketiah ismét betalált, ezzel pedig Artetaék megszerezték mindhárom bajnoki pontot.
A vereséget követően argentin védőnk csalódottságának adott hangot.
"Mind csalódottak vagyunk" - mondta az MUTV-nek adott interjújában. "Szerettük volna megnyerni a meccset és nem sikerült és most nagyon csalódottak vagyunk."
"De erősek vagyunk és folytatnunk kell a harcot és megyünk, hogy megnyerjük a következőt."
Martinez úgy véli, hogy a Vörös Ördögöknek megvoltak a lehetőségeik, hogy legyűrjék az Ágyúsokat, viszont megsínylették a koncentráció hiányát Arteta fiaival szemben.

"Azt hiszem megnyerhettük volna a meccset" - mondta. "De ez a részletekről szól. Ha nem fókuszálsz mindre, akkor nem nyerhetsz."
"Erősnek kell lennünk és tanulnunk az ilyenekből. Ez nem eshet meg újra, biztosan nem. Maximálisan a játékunkra kell koncentrálnunk és meg kell ölnünk az ellenfél játékát. Nyernünk kell."
Martinez örült első találatának a Unitedben, de összességében úgy gondolja, hogy a vereség sokkal több tanulsággal szolgál számára.
A belső védő most már a következő meccsre koncentrál, ami szerda este lesz a Nottingham Forest ellen. A tét pedig a Ligakupa döntőjébe jutás.
"Bizony, nagy álmom volt, hogy megszerezzem első gólomat itt a Manchester Unitedben. Nagyon örülök, hogy sikerült, de végül az eredmény nem olyan lett, amit szeretnék. Folytatnunk kell."
"Nincs egy napunk sem, hogy keseregjünk" - tette hozzá.
"Holnap mennünk kell és ismét kiállnunk. Mennünk kell előre a következő győzelemért."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 18. fordulóOld Trafford
2025-12-26 21:00
Premier League 17. forduló
Villa Park
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 6 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 7 | Manchester United | 17 | 31 | 28 | +3 | 26 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 17 | 23 | 22 | +1 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Fulham | 17 | 24 | 26 | -2 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 17 | 17 | 26 | -9 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló