Ten Hag: A csapat jobb, ha Antony is benne van
A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag úgy látja, hogy Antony már most is nagyon sokat hozzátesz a csapathoz, ugyanakkor mégtöbbet vár a brazil válogatott támadótól.
A szélső első 3 bajnokiján is eredményes volt és a Charlton elleni Ligakupa mérkőzésen is szép gólt szerzett, az pedig nyilvánvaló, hogy ennél jóval több van a játékában.
Kritikusai hajlamosak gyakran figyelmen kívül hagyni a védekezésben nyújtott teljesítményét, valamint azt, hogy megfelelő egyensúlyt képes teremteni a pálya jobb szélén.
A Nottingham Forest elleni Ligakupa elődöntő első felvonása előtt Ten Hagot arról kérdezték, miként értékeli Antony teljesítményét, mióta a brazil az Ajaxtól a Unitedbe igazolt, a holland menedzser pedig elmondta, hogy véleménye szerint a csapat jobban teljesít, amikor a dél-amerikai játékos is pályán van.
"Amikor játszik, a csapat legtöbbször nyerni szokott, ez pedig sokat elmond arról, hogy jól teljesít" - mondta Ten Hag a Forest elleni mérkőzést megelőző sajtótájékozatóján.
"Tudja még sokkal jobban is csinálni természetesen, látom azokat a területeket, ahol fejlődhet. Példának okául, ahogy sokan látják is azt várom, hogy közvetlenebb legyen és mégjobban részt vegyen a csapatmunkában. De, mint mondtam a csapat jobban teljesít, amikor ő pályán van."
"Ez jó dolog, jó alap a további építkezéshez. Szerintem már javult is. Az első 3 meccsen gólt szerzett és most a kupában is, ennek is nagy hatása van. Összességében azt gondolom, hogy a tudása és tehetsége által mégtöbbre képes, de rengeteget hozzátesz a csapathoz már most is."
Ten Hag gyorsan elhesegette annak gondolatát, hogy a Cystal Palace elleni szóváltás Fernandes és Antony között elmérgesedett viszonyt takarna és elmondta, hogy a két érintett is gyorsan túltette magát ezen az összezörrenésen.
"Úgy gondolom, hogy ilyen előfordulhat" - ismerte el Erik. "Mindketten szívvel-lélekkel játszanak, beleadnak mindent a játékba és igyekeznek egyensúlyban lenni."
"Néha fellángolnak az érzelmek a játékosok között, de a következő pillanatban már megint a legjobbat hozzák ki egymásból. Szóval ez nem probléma. Biztos vagyok abban, hogy egyikben sem maradt tüske."
Antony bízik benne, hogy a City Groundon is pályára léphet szerda este és segíthet a Vörös Ördögöknek megtenni az utolsó előtti lépést a Ligakupa döntője felé.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Nottingham Forest - Manchester United
Ligakupa, elődöntő - 1. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brentford
Premier League 34. fordulóOld Trafford
2026-04-27 21:00
Premier League 33. forduló
Stamford Bridge
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 33 | 58 | 45 | +13 | 58 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 33 | 48 | 44 | +4 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Brentford
Premier League 34. forduló, ÉLŐ