Fred legszebb emlékei United mezben
Fred megosztotta Unitedes pályafutásának eddigi legkülönlegesebb pillanatát, válasza pedig megmutatja, milyen ember is ő valójában.
A 29 éves játékos mostanra több mérkőzésen lépett pályára a Vörös Ördögök színeiben, mint bármely brazil játékos, erre a teljesítményre pedig joggal lehet büszke.
Az Arsenal elleni becserélésével Fred megelőzte a listán középpályás társát Andersont és izgatottan várja, mit hoz a jövő Erik ten Hag vezetésével, mivel a United az egyetlen angol klub, amely még mind négy trófeáért versenyben van.
„Rendkívül büszke vagyok, hogy elértem ezt a mérföldkövet” – mondta csütörtökön a mosolygós 17-es Carringtonban. „Nem könnyű a legtöbb United-fellépéssel bíró brazilnak lenni."
„Nagyon büszke vagyok arra, hogy egy ilyen hatalmas klubban játszhatok, és arra, hogy ezt elértem, köszönetet kell mondanom mindenkinek, aki támogatott."
„Köszönöm a vezetésnek, hogy megnyitották előttem az ajtókat, és köszönöm a szurkolóknak a támogatást. Nagy megtiszteltetés, hogy ezt itt, a klubnál elérhettem.”
Arra a kérdésre, hogy vannak-e különösen kedves emlékei az eddigi United pályafutásáról, Fred a Wolves elleni 1-1-es döntetlent említette 2018 szeptemberéből – ami furcsán hangzik, de családapaként jó oka volt rá.

„Úgy gondolom, sok különleges pillanatom volt Manchester United mezben” – mosolygott. „Sajnos még nem nyertünk trófeát, de biztos vagyok benne, hogy ebben a szezonban ez is megtörténik."
„Azt hiszem, az első gólom volt a legfontosabb emlékem, a feleségem terhes volt és a fiamért ünnepelhettem. Ez egyike volt a legkülönlegesebb pillanataimnak a Manchester United mezében. Rengeteg örömteli eseményt éltem át itt, csak hálás lehetek értük.”
Brazilok a Unitedben:
Fred (183 mérkőzés, 2018-tól napjainkig)
Anderson (181 mérkőzés, 2007-2015)
Rafael Da Silva (170 mérkőzés, 2008-2015)
Andreas Pereira (75 mérkőzés, 2014-2022
Fabio Da Silva (56 mérkőzés, 2009-2014)
Alex Telles (50 mérkőzés, 2020-tól napjainkig)
Kleberson (30 mérkőzés, 2003-2005)
Casemiro (27 mérkőzés, 2022-től napjainkig)
Antony (20 mérkőzés, 2022-ben)
Rodrigo Possebon (8 mérkőzés, 2008-2010)
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |