Ten Hag elismeri Antony fejlődését
Erik ten Hag viccelődött egyet azzal, hogy az eső áztatta Old Trafford nem volt egy Copacabana a brazil játékosok, Antony, Casemiro és Fred számára és elárulta azt is, hogy elégedett volt a trió Reading elleni teljesítményével.
Casemiro az este folyamán duplázott és eddigi két góljának száma is egyből 4-re emelkedett, Fred gyönyörű befejezése pedig tovább növelte a házigazdák előnyét.
A brazil támadó, Antony-t - aki első gólpasszát jegyezte a Unitedben - választották meg az Emirates FA-kupa szavazáson a legjobbnak, míg Casemiro, akinek a gólpasszt adta kapta a szurkolók körében a klub egyenértékű díját.
Antony az egész találkozón folyamatosan zakatolt és többször is közel járt ahhoz, hogy ő maga is betaláljon, teljesítménye pedig menedzsere szerint egyértelmű bizonyítéka annak, hogy játékosa sokat fejjlődött.
A meccs utána sajtótájékoztatón a holland, aki már korábban is együtt dolgozott a brazil szélsővel elmondta: "Van már egy kis tapasztalatom vele az Ajaxnál töltött időkből, kihívást kell számára adni és, ha ezt megkapja, akkor tud alkalmazkodni, tudja alakítani a játékát és határozottan ez az, amit tennünk kell."
"Változatosabbnak, dinamikusabbnak kell lennie, ugyanakkor szüksége van a csapattársaira is, de arra is, hogy a megfelelő értelemben használja a csapatársait."
"Ezen kell dolgoznia és ebben a pillanatban látható is a befektetett munka. Ennek ellenére még mindig úgy gondolom, hogy van hova fejlődnie."
Noha a brazil játékosok este ellopták a show-t az Old Traffordon, Erik szerette volna kiemelni az egész csapat teljesítményét a Reading ellen, különösen az első 60 percben mutatottat.
"Van 3 zseniális brazil gólszerzőnk, Fred gólja, amivel 3-0 lett az eredmény zseniális volt. Elégedett vagyok a teljesítményükkel és az egész csapat első 60 percével."
"Úgy rémlik az egész meccset az ellenfél térfelén töltöttük, kivéve annál az egy gólnál amit a koncentrációnk hiánya miatt szereztek. Ezen viszont dolgoznunk kell."
"Azt gondolom, hogy az esti előadás során a játék, a mozgások, az információ áramlása a játékosok között, a soraik mögé kerülés jól sikerültek és a helyzetkialakítás is."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brentford
Premier League 34. fordulóOld Trafford
2026-04-27 21:00
Premier League 33. forduló
Stamford Bridge
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 33 | 58 | 45 | +13 | 58 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 33 | 48 | 44 | +4 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Brentford
Premier League 34. forduló, ÉLŐ