Manchester United 2-2 Leeds United

0-2-ről felállt a United, de csak az egyenlítés sikerült, a győzelmet nem tudta kiharcolni a manchesteri gárda.


Nem várt módon indult a mérkőzés, a Vörös Ördögök kezdték a meccset, de  azonnal a kapusig játszottak hátra, ahonnan nem is nagyon tudtak előrébb menni. Aztán pár passz után Dalot unta meg a dolgot, Fernandeshez játszott, aki saját térfélen eladta a labdát, Gnonto mehetett kapura, 16 méterről lőtt, onnan talált be a jobb alsó sarokba.

 

A bekapott gól utáni percekben sem igazán pörgött fel a hazai gárda, rengeteg hibával fociztak Rashfordék.

 

A 10. percben remek kontrát vezetett a Leeds, Martineznek kellett nagyot mentenie, majd Fernandes szerezte meg a lecsorgó labdát, de el is adta, ami után Shaw mentett szögletre. A sarokrúgást röviden végezték el a vendégek, majd balról beívelték a kapu elé, ahol egy leedsiről kapu felé pattant a labda, De Gea ki tudta ütni azt, mejd tisztázott a védelem.

 

A 15. perc környékén kezdett ébredni a Manchester, folyamatosan a Leeds térfelén zajlott a játék. Nem is kellett sokat várni az első komoly helyzetre, Fernandes kapott nagyszerű átadást a jobb szélen, megiramodott, majd átívelt a hosszúra Garnachohoz, aki azonban kapu mellé lőtt. Sabitzer is próbálkozott, de az ő lövése sem találta el a kaput.

 

A 23. percben már két kényszerű cserét is végrehajtott a Leeds.

 

Négy perccel később ismét Garnacho került hatalmas helyzetbe, kiváló labdát kapott Brunotól, elvitte a kapus mellett, egy védőt is elküldött, azonban a lövését Wöber kifejelte a gólvonal elől.

 

Szép támadás végén Sabitzer lőtt 19 méterről, Meslier szögletre tolta a labdát.

 

Hiába nőtt egyre inkább a manchesteri fölény, a gól nem akart jönni, pedig 8 perc ráadás is kísérte a 45 percet. Ennél mindenképp pontosabb és gyorsabb játékra lesz szükség a szünet után, ha három pontot szeretne a hazai alakulat.

 

Szinte ugyanúgy indult a második félidő is, ahogy az első indult, bár ezúttal 3 percet kellett várni a gólig. Most is bealudt a manchesteri gárda, a Leeds jól megérezte ezt és nyomás alá helyezte ellenfelét, aminek gyorsan meg is lett az eredménye.

 

Óriási fölénybe került a United - mármint a manchesteri, folyamatosan szálltak be a labdák a kapu elé, de a védelem állta a sarat egészen a 62. percig. Ekkor Pellistri harcolt meg a labdáért, ami beszállt a kapu elé, Rashford jó helyen volt és a kapuba fejelt, 1-2!

 

Kiváló helyről végezhetett el szabadrúgást Aaronson, aki csodásan tekert, De Gea verve volt, de a kapufa hárított.

 

A nyomás tovább nehezedett a leeds-i vállakra, amit a 70. percig bírtak a vendégek. Shaw komoly szerepet játszott a gólban, amelyet végül Sancho szerzett, 2-2!

 

A 77. perc végén majdnem megszerezte a vezetést Varane. Fernandes beadását fejelte kapura a védő, Meslier nagyot védett.

 

Fernandes lövése szállt kapu fölé, majd Shaw beadása utáni fejese is elkerülte a kaput. Közben döntetlennél beküldött két védőt ten Hag, miközben Elanga a padon ült. Mindenesetre érdekes húzás...

 

Sancho robogott el a szélen, visszagurított Fredhez, a brazil lövését blokkolták. Fred a 92. percben is próbálkozott, de ekkor is elakadt a lövése a védelemben.

 

Sajnos nem sikerült megszerezni a harmadik gólt, így csak egy pont jutott ezen az estén.

 

 

Premier League, 8. forduló
Manchester United 2-2 Leeds United
Old Trafford

 

Vezette: Simon Hooper

 

United: De Gea - Dalot(Malacia 82.), Varane, Martinez, Shaw - Fred, Sabitzer(Lindelöf 82.) - Garnacho(Pellistri 59.), Fernandes, Rashford - Weghorst(Sancho 59.)
Nem használt cserék: Heaton, Iqbal, Elanga, Mainoo, Maguire

 

Leeds: Meslier - Ayling, Koch, Wober, Sruijk(Firpo 23.) - Adams, McKennie(Greenwood 90.) - Sinisterra(Summerville 8.), Harrison(Aaronson 63.), Gnonto(Joseph 90.) - Bamford(Rutter 64.)
Nem használt cserék: Robles, Kristensen, Gyabi

 

Gólszerző: Rashford 62', Sancho 70' illetve Gnonto 1', Varane 48' (öngól)

 

Sárga lap: Sabitzer illetve  McKennie, Adams, Firpo

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!