Melyik poszton játszik vasárnap Rashford?
Erik ten Hagot Marcus Rashford pozíciójáról kérdezték, miután a csatár szezonbeli 20. gólját szerezte a Leeds United elleni 2-2-es döntetlen alkalmával.
Az angol sztár bárhol játszhat a támadósorban, a jobb oldalon kezdett, a bal oldalon Alejandro Garnacho mutatkozott be Antony hiányában sérülés miatt.
Marcus a második félidő elején a bal oldalra került, Sancho és Pellistri beállása után pedig középre.
A kirobbanó formában lévő 25 éves játékos kézenfekvő téma volt a meccset követően.
Ten Hag nem értett egyet azzal a felvetéssel, hogy Rashford nem olyan hatékony, amikor a jobb oldalon játszik és kijelentette: "A Burnley ellen jobbról szerzett szép gólt. Marcus bárhonnan képes gólt szerezni, nem számít, hogy jobb, vagy bal oldalon, vagy középen játszik. Mindenhonnan gólt szerez, ahogy ma is."
A csatár középre helyezéséről Erik az alábbit mondta: "Nehéz elemezni, de úgy gondolom, hogy miután ezt a változtatást végrehajtottuk az ellenfélnek nehezebb lett a dolga, mert megváltozott a csapat dinamikája. A védők nem számítottak rá."
"Egy bizonyos támadásra számítanak, aztán hirtelen minden megváltozik, ahol nem csak Rashfordot helyezzük át, hanem Sanchót és Pellistrit is. Ez megváltoztatja a játékot, ahogy szombaton is történt, szerintem akkor is profitált ebből."
A menedzsertől megkérdezték, hogy Rashford az Elland Roadon közepén kezd-e, és azt válaszolta: „Először ezt a meccset elemezzük, majd elgondolkodunk a következőn. Aztán meglátjuk, hogy áll a csapat és döntünk."
"Nagyon örülök, hogy Marcus minden pozícióból gólt szerez. Látod a statisztikáit, balról, jobbról, középről is szerez gólokat. Nem számít. Ő mindig egy jó lehetőség a jobb oldalon, de tudjuk mozgatni és ez új dinamikát ad a játékunknak."
Rashford eltökélt szándéka, hogy Nyugat-Yorkshire-ben ismét a hálóba találjon, a Vörös Ördögök jelen pillanatban a harmadik helyen állnak, három ponttal megelőzve a Newcastle Unitedet.
Ligakupa-döntős ellenfelünk azonban egy meccsel kevesebbe játszott, így mindent meg kell tennünk a legjobb négybe kerüléshez.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Premier League 9. fordulóOld Trafford
2025-10-25 18:30
Premier League 8. forduló
Anfield Road
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
2025-09-14 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Erik ten Hag
Marcus Rashford
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 8 | 15 | 3 | +12 | 19 |
2 | Manchester City | 8 | 17 | 6 | +11 | 16 |
3 | Liverpool | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
4 | Bournemouth | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
5 | Chelsea | 8 | 16 | 9 | +7 | 14 |
6 | Tottenham | 8 | 14 | 7 | +7 | 14 |
7 | Sunderland | 8 | 9 | 6 | +3 | 14 |
8 | Crystal Palace | 8 | 12 | 8 | +4 | 13 |
9 | Manchester United | 8 | 11 | 12 | -1 | 13 |
10 | Brighton & Hove Albion | 8 | 12 | 11 | +1 | 12 |
11 | Aston Villa | 8 | 8 | 8 | 0 | 12 |
12 | Everton | 8 | 9 | 9 | 0 | 11 |
13 | Brentford | 8 | 11 | 12 | -1 | 10 |
14 | Newcastle | 8 | 7 | 7 | 0 | 9 |
15 | Fulham | 8 | 8 | 12 | -4 | 8 |
16 | Leeds United | 8 | 7 | 13 | -6 | 8 |
17 | Burnley | 8 | 9 | 15 | -6 | 7 |
18 | Nottingham Forest | 8 | 5 | 15 | -10 | 5 |
19 | West Ham | 8 | 6 | 18 | -12 | 4 |
20 | Wolves | 8 | 5 | 16 | -11 | 2 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - Brighton & Hove Albion
Premier League, 9. forduló