Barcelona 2-2 Manchester United

Nagyszerű mérkőzésen döntetlennel zárt Spanyolországban a két gigász.


Remek idő és teltház várta a csapatokat, melyek közül a United kezdett jobban, az első percben Fernandes beadásáról Fred maradt le kicsit. Nem lett volna rossz egy gyors góllal indítani a párharcot.

 

A hatodik perc végén Malacia jutott át védőjén, Rashfordhoz passzolt, aki középre lőtt, Fernandes lövését blokkolták, a lecsorgót Malacia akarta kapura küldeni, de az ő próbálkozását is megállította a hazai védelem.

 

A 9. percben a Barca előtt adódott lehetőség, Gavi átadását Lewandowski lőtte 9 méterről, De Gea nagyot védett.

 

Feléledtek a hazaiak, egyértelműen ők irányítottak, de szerencsére sem Gavi, sem Pedri nem tudott élni lehetőségeikkel.

 

Weghorst előtt adódott elképesztően nagy helyzet, a kapussal szemben lőhetett, ter Stegen ziccert hárított.

 

A 29. percben Fernandes szabadrúgása szállt a tizenhatoson belülre, Casemiro csúsztatta meg a labdát, ter Stegen védett.

 

Három perccel később Shaw szabadrúgását kapta meg Rashford, aki jobbról középre lőtt, a védők szögletre mentett.

 

A 34. percben Sancho passza után Rashford került lövőhelyzetbe, a hosszút célozta meg, ter Stegen hatalmasat hárított.

 

A hazaiaknak cserélniük kellett sérülés miatt, ami kicsit megfogta őket. A félidő utolsó harmadát sok hiba jellemezte, így egyik csapat sem tudott helyzetig eljutni.

 

Bár a spanyolok fölényben játszottak, a Unitednek több komolyabb helyzete is volt az első 45 perc során.

 

Hazai helyzettel indult a második félidő. Egy szép támadás futott a jobb szélen, de a védelem tisztázott, azonban a labda a Barcához került, Raphinha állítgatás nélkül bombázott, centiket tévedett.

 

A 48. percben aztán a United előtt adódott gólszerzési lehetőség, Wan-Bissaka lőtt laposan középre, Weghorst sarokkal akart gólt szerezzni, de nem sikerült neki, a labda tovább gurult Sanchoig, aki azonban nagyon gyengén lőtt.

 

Az 50. percben hazai szöglet szállt a hosszúra, Alonso érkezett és a kapuba fejelt közelről. Itt sem a védelem, sem De Gea nem volt a helyzet magaslatán sajnos. 

 

Két percet kellett várni a válaszra; Fred zseniálisan indította Rashfordot, az angol már majdnem az alapvonalnál járt, onnan lőtt a kapuba. Ter Stegen kicsit benézte ezt.

 

Sőt, Rashford újabb gólt szerezhetett volna, de az 54. percben nagyot blokkolt a hazai védelem. Jött a Barca helyzete azonnal, Raphinha távoli lövéssel próbálkozott, de a Vörös Ördögök kapusa a levegőben úszva fogta a labdát.

 

Az 59. percben már a United vezetett! Shaw passzolta röviden a szögletet Rashfordnak, aki 1v1-ben megverte Raphinhát, az alapvonalról középre lőtt, Koundéről saját kapujába pattant a labda, 1-2!

 

Wan-Bissaka lőhetett Rashford passza után, a védelemről szögletre pattant a játékszer.

 

Fernandes ívelt előre saját térfeléről, Rashford futott, majd elesett, a játékvezető semmit nem ítélt. Vajon mit nézett? 

 

Lewandowski szabadrúgást végzett el, de nem talált kaput, ahogyan Fred sem, aki 16 méterről lőtt a kapu mellé.

 

Sajnos a 76. percben jött az egyenlítés, saját térfelén adta el a labdát a United, Raphinha befelé tört a jobb oldalról, majd kapu elé ívelt Lewa felé, aki nem ért bele, ám így lett jó a hazaiaknak, hisz a labda a kapuban kötött ki, 2-2.

 

Három perccel később Rashford került helyzetbe, de ezúttal csúnyán a lelátóra lőtt. Nagy lehetőség volt!

 

De Gea mekkorát védett?! Ter Stegen kirúgására Raphinha csapott le, át akarta ívelni fejjel a labdát a kint álló De Geán, aki azonban nagyot hárított.

 

Szabadrúgást végzett el a spanyol gárda, lecsorgott a labda, De Gea csak nézte, Casemiroról tisztázni akart, de a kapufát találta el, amiről mezőnybe pattant. Újabb beívelés szállt a kapu elé Fati lőtt 10 méterről, De Gea óriásit hárított.

 

Fati lőtt 17 méterről a 93. percben, de szögletre pattant a labda. Az utolsó percben Araujo fejesénél mentett szögletre Malacia.

 

Végül döntetlennel zárult a rangadó, ami igazságosnak mondható. Egy remek iramú, igazi rangadót láthattunk, amin a United megmutatta európai kupaporondon is, mire képes.

 

 

Európa-liga, legjobb 16 közé jutás
Barcelona 2-2 Manchester United
Camp Nou

 

Vezette: Maurizio Mariani

 

Barcelona: Ter Stegen - Kounde, Araujo, Alonso(Christensen 67.), Alba(Balde 67.) - Pedri(Roberto 42.), de Jong, Kessie(Fati 67.) - Raphinha(Torres 83.), Lewandowski, Gavi
Nem használt cserék: Pena, Tenas, Torre, Garcia, Casado, Alarcon

 

United: De Gea - Wan-Bissaka, Varane, Shaw, Malacia - Casemiro, Fred - Sancho(Garnacho 82.), Fernandes, Rashford - Weghorst
Nem használt cserék: Butland, Heaton, Dalot, Elanga, Iqbal, Lindelöf, Pellistri, Maguire, Mainoo

 

Gólszerző: Alonso 50', Raphinha 76' illetve Rashford 52', Kounde 58' (öngól)

 

Sárga lap: Alba, Gavi illetve Varane, Casemiro, Malacia

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!