Xavi: A United Európa egyik legjobb csapata

Xavit lenyűgözte a Manchester United teljesítménye a Nou Campban elért 2-2-es döntetlen alkalmával.


Az Európa-liga rájátszásának első mérkőzése ütősre sikeredett, remekül előkészítette a jövő csütörtöki Old Traffordon esedékes visszavágót.

 

Mindkét fél teljesítménye Bajnokok Ligája színvonalú volt, így a több mint 90 000 fős közönség sajnálattal vette tudomásul a hármas sípszót.

 

"A United Európa egyik legjobb csapata" - mondta Xavi sajtótájékoztatóján. "Igazi csapatként működnek. Van egy jó edzőjük, aki kiválóan dolgozik, mi pedig nagyszerű hozzáállást, komoly intenzitást tanusítottunk, sok tekintetben egyenrangúak voltunk velük.

 

"Örültem a végjátéknak, mert a múltban mentálisan megzuhantunk, amikor hátrányba kerültünk. A tét nagy lesz az Old Traffordon, de büszke vagyok arra, hogy ma mindent beleadtunk."

 

"Csodálatosak az átmenetekben, ezért nyomásgyakorlással el akartuk folytani azokat. Néha sikerült, de olyan játékosaik vannak, mint Marcus Rashford, Bruno Fernandes, akik nagyon jók a hosszú passzokban is. Klasszis játékosok és egy nagy csapat ellen játszottunk."

 

"Tisztelem Erik ten Hagot, de sok lehetőséget is teremtettünk. Ebbe kell kapaszkodnunk, mivel ez egy nagyon kiegyenlített mérkőzés volt."

 

"Keserédes érzésem van, hiszen nyerhettünk volna ez ellen a nagyszerű csapat ellen és több gólt is szerezhettünk volna."

 

 

Ami a visszavágót illeti, Xavi úgy véli, ugyanolyan nehéz lesz csapata számára, ráadásul a katalán klub Pedri (sérülés) és Gavi (eltiltás) nélkül készül a várva várt találkozóra.

 

"Nos, papíron ez egy nagyon intenzív meccs lesz az Old Traffordon" - tette hozzá. "Még intenzívebben megyünk oda és meglátjuk, mi lesz. Szoros meccs volt egy kemény rivális ellen, Európa egyik legjobbja ellen. Szóval jelenleg büszke vagyok a csapatomra annak ellenére, hogy nem tudtunk nyerni."

 

"Meg akartuk lepni őket az összeállítással, nem pedig az ellenfélre reagálni. Komoly fegyvertárral és nagyszerű csapattal rendelkeznek, magas szintű játékosokkal és egy csodálatos edzővel."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!