Manchester United 3-0 Leicester City

Nehezen indult, végül magabiztos sikert arattak a Vörös Ördögök a Leicester ellen és megerősítették harmadik helyüket a bajnokságban.


Nagyon magabiztosan kezdte a találkozót a manchesteri csapat, az első másodperctől kezdve saját tizenhatosa elé szögezte a Leicestert és 4 perc alatt két szögletet is elvégezhettek Fernandesék, de azokon kívül is több beadás szállt a vendégek kapuja elé, így folyamatosan koncentrálnia kellett a Rókák védelmének.

 

Aztán a 8. percben mégis a City szerezhette volna meg a vezetést; Barnes indult meg a félpályától, Iheanachoval játszott össze, visszakapta a labdát, de nem tudta kapuba lőni a labdát, mert De Gea hatalmasat védett.

 

Két perccel később Iheanacho lőtt 10 méterről, Lindelöf blokkolt .

 

A 15. percben a sokadik kontrával veszélyeztetett a Leicester, de Fred mentése megállította a vendégeket. 

 

Három perc kellett a következő lövésig, Tete beadás helyett lövéssel próbálkozott, de próbálkozása elkerülte a kaput.

 

A félidő felére egyértelműen a vendégek vették át az irányítást, előttük adódtak lehetőségek. Egy komoly helyzetet kellett megakadályoznia De Geának, aki Iheanacho fejesénél elképesztően nagyot mentett.

 

Ahogy lenni szokott, egyik csapatnak helyzetei voltak, másik gólt lő. Így volt ez ezen a meccsen is, a 25. percben Fernandes ívelt külsővel Rashford elé, aki a kapussal állt szemben, nézte, hogy jön-e valaki, hogy passzolhasson, de inkább kilőtte a hosszú alsót, 1-0 a Unitednek.

 

A gól megnyugtatta a United játékosait, sokkal összeszedettebben játszottak, a City már nem tudott olyan könnyen kontrákat vezetni, mint előtte.

 

Sőt, a 37. percben kettő is lehetett volna az eredményjelzőn, azonban Fernandes beadását Dalot hatalmas helyzetben kapu mellé passzolta.

 

A 42. percben Sabitzer igen undorító módon lépett oda ellenfele térdére, megköszönhetjük a játékvezetőnek, hogy nem adott érte lapot - akár pirosat is.

 

A félidő utolsó lövése Maddison nevéhez fűződik, azonban a Leicester 10-esének kísérlete elkerülte a kaput, így maradt az 1-0, ami a Unitedre nézve hízelgő, ha a helyzetek számát és minőségét nézzük. Azonban összességében talán megérdemelt, hiszen túlélték azt a 20 percet, amikor a Rókák folyamatosan alakították ki lehetőségeiket, és utána visszaszerezték az irányítást és magabiztosan fociztak, még ha voltak is páran - Weghorst, Sabitzer - akik gyengén muzsikáltak.

 

A második félidő manchesteri cserével - Garnacho helyére Sancho érkezett - és egy igazán pocsék szöglettel indult. Vajon az ilyen kisszögletek, amiket második szándékból sem íveli középre senki - jelen esetben Fernandes, vajon milyen indíttatásból születnek?

 

A 49. percben Shaw szabadrúgása szállt a kapu elé, Martinez fejelt, de a léc megmentette a Leicestert. Egy percre rá Fernandes lőtt jobbról, de a kapus biztosan védett. Akárcsak pillanatokkal később, amikor Rashford ment el két védő mellett, majd kapura lőtt.

 

Hét perccel később Fred zseniális átadásával mehetett Rashford, aki kapuba lőtt, 2-0! Bár volt VAR-ozás, de középen belógott egy védő, így érvényes találatot szerzett a United.

 

Martinez szerelt a középpályán, Rashford indult el, passzolt Sanchohoz, aki Fernandezzzel játszott össze, remekül kapta vissza a portugáltól és 10 méterről a kapuba lőtt, 3-0!

 

Egy perc múlva Shaw került lövőhelyzetbe, ezúttal védett a kapus.

 

A 70. percben ott lehetett volna a negyedik, Weghorst ugratta ki Sanchot a félpályáról, de az angol lövését blokkolták, majd második próbálkozása csúnyán kapu fölé szállt.

 

Fernandes szabadrúgását Weghorst csúsztatta meg, de fél métert tévedett a támadó. A következő percben Wan-Bissaka robogott el a jobb oldalon, középre gurított, Weghorst azonban szerelték.

 

Weghorstnak nem akart összejönni a gól, pedig a 88. percben Sancho szinte kihagyhatatlan helyzetbe hozta őt, a hollandnak azonban sikerült kihagynia azt, a kapus remekül hárított.

 

A végére sokat esett a színvonal, a United már nem igazán akart semmit sem csinálni, a Leicester meg nem igazán tudott. Bár volt lövése Maddisonnak, De Gea azonban könnyedén védett.

 

A második félidőre mindenki jóval magasabb fokozaton pörgött, mint szünet előtt, aminek meg is lett az eredménye, magabiztosan nyert Erik ten Hag csapata.


 


Premier League, 24. forduló
Manchester United 3-0 Leicester City
Old Trafford

 

Vezette: Stuart Attwell

 

United: De Gea - Dalot, Lindelöf, Martinez, Shaw(Wan-Bissaka 69.) - Fred(McTominay 59.), Sabitzer(Mainoo 80.) - Rashford(Elanga 69.), Fernandes, Garnacho(Sancho 46.) - Weghorst
Nem használt cserék: Heaton, Malacia, Pellistri, Varane

 

Leicester: Ward - Castagne, Souttar, Faes, Kristiansen - Mendy(Soumare 59.), Dewsbury-Hall(Tielemans 59.) - Tete(Praet 76.), Maddison, Barnes - Iheanacho(Vardy 76.)
Nem használt cserék: Iversen, Amartey, Daka, Ndidi, Pereira

 

Gólszerző: Rashford 25', 56', Sancho 62'

 

Sárga lap: Faes, Mendy

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!