Bruno üzenete a szurkolóknak
Bruno Fernandes megígérte, hogy meghálálja azt a rendíthetetlen támogatást, amit a Manchester United szurkolóitól kap három évvel ezelőtti érkezése óta.
Nem sokkal érkezése után a szurkolók dalt írtak a varázslatos portugál tiszteletére és már kétszer elnyerte a Sir Matt Busby Év Játékosa díjat.
Vélhetően kapitányként vezetheti a csapatot a héten a két várva várt mérkőzésen – csütörtökön a Barcelona ellen az Európa-ligában, valamint a Ligakupa vasárnapi döntőjében a Newcastle Uniteddel szemben a Wembleyben.
Nyolcasunk fantasztikus formában van az utóbbi időben, két gólpasszt adott a Leicester City elleni 3-0-ra megnyert találkozón és nyilvánvaló, hogy értékeli az Old Trafford közönségének folyamatos támogatását.
A Ligakupa döntő hivatalos kiadványának adott interjújában felvázolta a United szurkolóihoz fűződő kapcsolatát és megígérte, hogy ez soha nem szűnik meg.

"Csodálatos érzés, hogy ilyen kapcsolatunk van a rajongókkal” – mondta. "A klubban eltöltött két nap után már volt egy dalom, amitől nagyon különlegesnek éreztem magam. Ettől úgy érzed, hogy ez az a hely, ahol lenned kell és nagyszerű érzés volt azonnal ilyen viszonyba kerülni a szurkolókkal."
"Mindig is éreztem a támogatásukat, még a nehéz pillanatokban is, amikor a csapat nem azt az eredményt érte el, amit szeretett volna, vagy amikor nem teljesítettem a legmagasabb szinten."
"Tudom, hogy továbbra is támogatnak, így a tőlem telhető legjobb módon kell meghálálnom ezt nekik, vagyis kiválóan kell játszanom."
Fernandes szerényen elmagyarázta, szerinte miért volt mindig is olyan népszerű, mióta a Sportingtól hozzánk igazolt és hatékonyan alkalmazkodott az angliai futballhoz.
"Mindig is keményen dolgozó játékosnak tartottam magam" – tette hozzá. "Semmi több, de a szurkolók ezt értékelik. Azt hiszem, értékelik a szenvedélyt, amit mutatok, ahogyan játszom és azt az erőfeszítést, amit a klubért teszek."
"Kezdetben valószínűleg a gólok és gólpasszok miatt a szurkolók tekintete rám vetült, de azóta természetesen volt amikor több, volt amikor kevesebbet gólt szereztem, de ettől függetlenül is támogattak. Nagyon örülök ennek."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |