Dalot: A csapat minden játékosa fontos
Diogo Dalot úgy véli, hogy a csapat harmóniája és a játékosok morálja segíteni fogja a Manchester Unitedet céljaink elérésében, nem csak ebben a szezonban, hanem a jövőben is.
Erik ten Hag menedzser rotálhatott annak érdekében, hogy sikerrel vegyék a Vörös Ördögök az előttük álló zsúfolt hetet, de számos döntést kell még megmeghoznia a Barcelona elleni Európa-liga visszavágó előtt.
A menedzser számára elengedhetetlen, hogy tudja, mindenkiben megbízhat, hogy elvégzi a feladatát akár kezdőként, akár a kispadról száll be és Dalot elismeri, hogy ez a világbajnokság óta tartó lenyűgöző forma kulcsa.
"Nyilvánvalóan sűrű a program, de az utóbbi néhány mérkőzésen megmutattuk, hogy egy csapat vagyunk" - mondta Dalot a United Review-nak. "Sok játékos a kispadról beszállva jelenti a különbséget.”
"Rengeteg a rotáció, de még így is jönnek az eredmények és a teljesítmény. Meg tudjuk mutatni, hogy csapatként jól teljesítünk és erre szeretnénk építeni a jövőben is. Minden játékos számít és mindenki részese a csapatnak.
"Ez segít nekünk és jobbá tesz bennünket, hogy sikeresek legyünk az ilyen sűrű időszakban is."

Dalot játszott a Barcelona elleni két Bajnokok Ligája mérkőzésen 2019-ben, amikor 4-0-s összesítéssel kiestünk, de reméli, hogy a Nou Campban elért 2-2-es döntetlen után a visszavágó hármas sípszava után egészen más lesz a hangulat az Old Traffordon.
"Úgy értem, egészen más mérkőzések ezek, mint akkoriban" - magyarázta. "Az egyetlen dolog, ami ugyanaz, a meccsek körüli hangulat. Az elvárás egy magas színvonalú, izgalmas mérkőzés és szerintem a szurkolók élvezni fogják. Mi is megpróbáljuk majd élvezni és remélhetőleg a végén ünnepelhetünk.”
"Nyilvánvaló, hogy az ilyen mérkőzések sok mindent meghatároznak - ha magasabb szintre szeretnénk lépni, ha trófeákat akarunk nyerni és ott akarunk lenni a legjobb európai küzdelmekben, akkor meg kell mutatnunk, hogy meg tudjuk nyerni ezeket a meccseket.
"Azt hiszem, jelenleg nincs nálunk megfelelőbb együttes, hogy megmérkőzzön a világ egyik legjobb csapatával és nekünk készen kell állnunk, meg kell próbálnunk megnyerni ezt a találkozót."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brentford
Premier League 34. fordulóOld Trafford
2026-04-27 21:00
Premier League 33. forduló
Stamford Bridge
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 33 | 58 | 45 | +13 | 58 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 33 | 48 | 44 | +4 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Brentford
Premier League 34. forduló, ÉLŐ