Fernandes: Az Old Trafford vibrált
Bruno Fernandes nagyon élvezte az Old Trafford hangulatát, hiszen a Manchester United 2-1-re legyőzte a Barcelonát és bejutott az Európa-liga nyolcaddöntőjébe.
A portugál középpályás úgy gondolja, hogy valami különleges van kialakulóban a csapat és a szurkolók között és nagyon örült az összesítésben 4-3-as sikernek.
"A legnehezebb pillanatban is velünk voltak" - mondta a BT Sportnak a lefújás követően. "Ebben a szezonban eddig nagyon jól teljesítettünk, mert mindig mögöttünk álltak és egyre jobban érezhető a szoros kötelék."
"Van valami különleges köztünk, mer látják, hogy mindent megteszünk, hogy mérkőzéseket nyerjünk nekik. Az Old Trafford vibrál és ezért jönnek a nagyszerű eredmények és nagyszerű fordításokat érünk el, ha kell. Erről szól ez a klub."
Fernandeshez Fred is csatlakozott a mérkőzést követő interjúban és az egyenlítő gólt szerző brazil is megénekelte a szurkolókat.
"Nagyon jó hallani, ahogy a szurkolók a nevem skandálják" - mondta. "Jó mérkőzést játszottunk és vasárnap a Newcastle elleni döntőben folytatnunk kell. Mos pihenünk kicsit és a fináléra helyezzük a hangsúlyt."
A Vörös Ördögök két különböző félidőt játszottak, mer az első játékrészben még Robert Lewandowski góljával a Barca állt továbbjutásra. Fred, aki két perccel a második félidő megkezdése után egalizált elárulta, hogy mi miatt változott meg a mérkőzés képe a 2. 45 percben.
"Az első félidőben nem úgy játszottunk, ahogy tudunk, de a szünet után sokkal jobbak voltunk" - magyarázta. "Jól kezdtünk és korán gólt szereztünk. Nagyon jó megbeszélést folytattunk a félidei szünetben a menedzserrel és remekül játszottunk a második félidőben."
A nyolcaddöntő párosításának sorsolására ma 12:00-kor kerül sor.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Everton vs Manchester United
Premier League 3. fordulóHill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
Premier League 2. forduló
Old Trafford
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
2026-08-08 17:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 2 | 6 | 2 | +4 | 6 |
| 2 | Hull City | 2 | 3 | 0 | +3 | 6 |
| 3 | Chelsea | 2 | 7 | 5 | +2 | 6 |
| 4 | Brentford | 2 | 4 | 1 | +3 | 4 |
| 5 | Newcastle | 2 | 4 | 2 | +2 | 4 |
| 6 | Everton | 2 | 3 | 1 | +2 | 4 |
| 7 | Leeds United | 2 | 2 | 1 | +1 | 4 |
| 8 | Brighton & Hove Albion | 2 | 7 | 4 | +3 | 3 |
| 9 | Arsenal | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
| 10 | Manchester United | 2 | 5 | 4 | +1 | 3 |
| 11 | Sunderland | 2 | 2 | 2 | 0 | 3 |
| 12 | Ipswich Town | 2 | 4 | 6 | -2 | 3 |
| 13 | Liverpool | 2 | 4 | 4 | 0 | 2 |
| 14 | Nottingham Forest | 2 | 2 | 3 | -1 | 1 |
| 15 | Bournemouth | 2 | 2 | 3 | -1 | 1 |
| 16 | Fulham | 2 | 2 | 4 | -2 | 0 |
| 17 | Aston Villa | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |
| 18 | Coventry City | 2 | 0 | 4 | -4 | 0 |
| 19 | Crystal Palace | 2 | 1 | 6 | -5 | 0 |
| 20 | Tottenham | 2 | 0 | 5 | -5 | 0 |