Európa-liga: Kit kaphat a United a következő körben?
A Manchester United Barcelona elleni Európa-liga diadala után adja magát a kérdés: kivel találkozunk a következő körben?
A legjobb 16 sorsolását pénteken, magyar idő szerint 12:00-kor tartják a svájci Nyonban, az Európai Labdarúgó Szövetség központjában, ahol kiderül, ki lesz az ellenfelünk a Budapesti döntő felé vezető út következő állomásán.
A csoportkör nyolc győztese kiemelt - köztük a mi csoportunkból a Real Sociedad -, míg a rájátszás győztesei nem kiemeltek.
Két azonos ligából érkező csapat nem kerülhet egymás ellen kisorsolásra ebben a fordulóban, így egy összecsapás a Premier League-rivális Arsenal ellen jelenleg nem lehetséges.
A másik hátulütője annak, hogy nem kiemelt csapat vagyunk az, hogy a legjobb 16 közé jutás első mérkőzését játszuk otthon, a másodikat pedig idegenben.

A rájátszást megelőzően nyolc csapat már bebiztosította helyét a következő fordulóra, az Union Saint-Gilloise, az Arsenal, a Freiburg, a Ferencváros, a Feyenoord, a Real Betis, a Real Sociedad és a Fenerbahce személyében.
Ezek a csapatok - az Arsenalt leszámítva - kiemeltként a potenciális ellenfeleinket jelentik, köztük a Real Sociedad is a dolgok jelenlegi állása szerint, pedig a csoportkör során mi voltunk az utolsó ellenfelük a kupában.
A rájátszás győzteseként csatlakozik hozzánk a nem kiemelt kategóriában a Juventus, a Sporting, a Rennes, az Union Berlin, a Bayer Leverkusen, a Sevilla és a Roma.
A negyeddöntőtől kezdve a versenyben maradt csapatok sorsolásában már nem lesznek kizáró tényezők.
Az Európa Liga 16. fordulójának első mérkőzéseit március 9-én, csütörtökön, míg a visszavágókat egy héttel később, március 16-án játsszák.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brentford
Premier League 34. fordulóOld Trafford
2026-04-27 21:00
Premier League 33. forduló
Stamford Bridge
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 33 | 58 | 45 | +13 | 58 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 33 | 48 | 44 | +4 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Brentford
Premier League 34. forduló, ÉLŐ