Ten Hag a United sikerhez vezető útjáról

A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag hiszi, hogy a vasárnapi, Newcastle United elleni Ligakupa döntő csak a kezdet csapata "sikerhez vezető útján".


A Vörös Ördögök a hétvégén 2018 után először látogatnak majd a Wembley-be, nem kisebb céllal, mint hogy 6 évet követően első trófeájukat szerezzék meg, ugyanis utoljára még Stockholmban, a 2017-es Európa-liga döntőben sikerült győzedelmeskedniük.

 

Ten Hag legénysége az Aston Villa, a Burnley, a Charlton Athletic és a Nottingham Forest testén keresztül jutott el a vasárnapi fináléba, amelyet önbizalomtól telve várhatnak a Barcelona csütörtöki 2-1-es hazai pályán történő legyőzését követően.

 

Bár még további két kupasorozatban érdekeltek, a bajnokságban pedig harmadik helyen állnak, a holland szakember nem kíván túlzott jelentőséget tulajdonítani csapata utóbbi időben nyújtott jó formájának, kijelentve, hogy még hosszú út áll előttük a jövőbeli sikerek megalapozásához.

 

"Az eddig elérteket nem tartom sikernek. Még hosszú út vár ránk a reménybeli sikerek eléréséig" - mondta hivatalos mérkőzés előtti sajtótájékoztatója keretében pénteken délután.

 

"Az mindig siker, ha trófeákat tudsz nyerni. Vasárnap lehetőségünk lesz sikert elérni, ebből pedig alaposan kivette a részét a keretünk. Ha négy sorozatban vagy érdekelt, akkor szükséged van mélyebb merítési lehetőségekre."

 

"A játékosok terhelésének tiszteletben tartása mellett nem lett ugyanazzal a 11 fővel lehozni a meccseket. De taktikai szempontból is mindig azt a formációt kell választanunk, amely a leghatékonyabb tud lenni."

 

 

Erik taktikai tudása megmutatkozott csütörtökön este a Barça ellen is, ugyanis a holland mester által a félidőben csereként pályára küldött Antony szerezte az Old Traffordon csapata győztesgólját.

 

Alejandro Garnacho frissessége is segített széthúzni a játékot az utolsó 25 percre, így Ten Hag olyan kellemes problémával szembesül, hogy döntenie kell arról, ki kezdjen vasárnap a Wembley-ben.

 

Dicsérve csapata szezonbeli teljesítményét a menedzser azt is elmondta, mit kell játékosainak mindenképpen megtenniük ahhoz, hogy befejezzék feladatukat a Szarkák ellen.

 

"Mint láthattuk, nagyszerűen teljesítenek. Minden mérkőzést és sorozatot komolyan veszünk" - tette hozzá.

 

"Odáig jutottunk, hogy döntőt játszhatunk, ez pedig remek dolog. De ha már érdekelt vagy egyben, akkor meg is akarod nyerni."

 

"A futballban minden a sikerről és az elismerésről szól. Megérdemelten játszhatunk döntőt, most pedig nagy esélyünk van egy kupa megnyerésére, így mindent bele kell adnunk, hogy trófeával térhessünk haza Manchesterbe."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - Newcastle

Ligakupa, döntő

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!