Fernandes: A szurkolók megérdemelték ezt a trófeát
Bruno Fernandes úgy véli, hogy itt voltt már az ideje, hogy a Manchester United szurkolói átélhessék újra egy trófea megnyerésének örömét, ami a vasárnap délutáni Ligakupa fináléban be is következett.
"Mindig hihetetlen érzés Vörös Ördögnek lenni. Nem számít, hogy nyersz-e, vagy sem. Mindig hihetetlen" - mondta az MUTV-nek a mérkőzést követően.
"Láthattátok milyen támogatást adnak nekünk a nehéz pillanatokban és itt volt az ideje, hogy legyen némi örömük, mert a legrosszabb időkben is ott álltak mögöttünk és megérdemlik ezt a sikert."
"Megérdemlik, hogy ebben a helyzetben legyenek velünk."
Ez az első trófea Erik ten Hag irányítása alatt annak ellenére, hogy a holland csak a nyáron vette át a csapat irányítását. A portugál játékmester úgy véli, hogy a menedzser valami különleges dolgot élesztett fel a United csapatában és azt mondta: "Erik az igényeivel, szenvedélyével és azzal a móddal, ahogy játszani akar valami különlegeset hozott a csapatba."

"Csak tovább kell mennünk és mindent megtennünk, mert ez a klub sokat követel és mi magunktól is sokat követelünk."
Bár most a Vörös Ördögök szeretnék kiélvezni a pillanatot, mind a játékosok, mind a stáb jól tudja, hogy szerda este már FA-kupa találkozójuk van a West Ham ellen. Miután a Ligakupa most véget ért, Fernandes eltökélt szándéka, hogy újabb trófeát szerezzenek, amire még 3 sorozatban is esélyük van.
"Csodálatos, hogy megnyertük a Ligakupát" - mondta a Sky Sports-nak.
"Ez a szezon első trófeája, de többet akarunk, sokkal többet. Ez nem elég ennek a klubnak, többett akarunk és többet is kell akarnunk, mert többre van szükség a helytálláshoz."
Fernandes hozzátette: "Számomra a trófeák elnyeréséről szól minden. Végre ez sikerült és most én is sokkal-sokkal többet akarok."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Crystal Palace
Premier League 28. fordulóOld Trafford
2026-03-01 15:00
Premier League 27. forduló
Hill Dickinson Stadium
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
2026-02-07 13:30
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 28 | 56 | 21 | +35 | 61 |
| 2 | Manchester City | 27 | 56 | 25 | +31 | 56 |
| 3 | Aston Villa | 27 | 38 | 28 | +10 | 51 |
| 4 | Manchester United | 27 | 48 | 37 | +11 | 48 |
| 5 | Chelsea | 27 | 48 | 31 | +17 | 45 |
| 6 | Liverpool | 27 | 42 | 35 | +7 | 45 |
| 7 | Brentford | 27 | 40 | 37 | +3 | 40 |
| 8 | Bournemouth | 27 | 43 | 45 | -2 | 38 |
| 9 | Everton | 27 | 29 | 31 | -2 | 37 |
| 10 | Fulham | 27 | 38 | 41 | -3 | 37 |
| 11 | Newcastle | 27 | 38 | 39 | -1 | 36 |
| 12 | Sunderland | 27 | 28 | 33 | -5 | 36 |
| 13 | Crystal Palace | 27 | 29 | 32 | -3 | 35 |
| 14 | Brighton & Hove Albion | 27 | 36 | 34 | +2 | 34 |
| 15 | Leeds United | 27 | 37 | 46 | -9 | 31 |
| 16 | Tottenham | 27 | 37 | 41 | -4 | 29 |
| 17 | Nottingham Forest | 27 | 25 | 39 | -14 | 27 |
| 18 | West Ham | 27 | 32 | 49 | -17 | 25 |
| 19 | Burnley | 27 | 29 | 52 | -23 | 19 |
| 20 | Wolves | 28 | 18 | 51 | -33 | 10 |