Antony: Egységesek vagyunk
Antony szerint a Manchester United csapata jelenleg nagyon egységes.
A brazil szélső a Vörös Ördögök Newcastle elleni, 2-0-s Ligakupa-győzelmét követően nyilatkozott a médiának.
2017 óta az első címet szerezte a csapat, de Antony úgy véli, hogy ez "az első trófea, amelyet még sok másik követ majd."
"Nagyon boldog vagyok, hogy az első szezonomban máris címet ünnepelhetek" - mondta.
"A kezdetektől fogva biztos voltam benne, hogy ez a csapat visszaviszi a Unitedet oda, ahová való."
"Az embereknek újra tisztelniük kell ezt a nagyszerű klubot. Ez az első trófea, amelyet sok másik követ majd."

Ten Hag csapatának szellemisége ismét megmutatkozott, Casemiro és Lisandro Martinez csak két játékos volt a sok közül, akiket láthattunk feltüzelve segítséget kérni az őket elkísérő szurkolótól, hogy a Vörös Ördögök képesek legyenek megállítani a Newcastle egyre növekvő nyomását a mérkőzés kései szakaszában.
Antony úgy véli, hogy a csapatban uralkodó hangulat "elképesztő", és ezt nagyban a menedzsernek tulajdonítja.
"Ez a csapat elképesztő” - folytatta. "Nagyon egységesek vagyunk.”
"Ha a játékosok és a stáb között jó a légkör, akkor abból csak valami jó sülhet ki. Nem vagyok az a fajta, aki kevéssel beéri, trófeákat akarok és mindent, sok játékostársam ugyanígy gondolkodik. Ez a mentalitás terjed a csapaton belül és mindenki egy irányba evez.”
"Erik nélkülözhetetlen. Az energiája, az önbizalma, az intelligenciája és a stratégiája hihetetlen. Minden, amit a meccs előtt mond nekünk, az megtörténik a pályán, szóval ő is része ennek."
"Ez a harmadik trófeám vele, a meccs után megöleltük egymást és azt mondta, még több is lesz. A mentalitásunk teljesen azonos."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Antony
Ligakupa
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 8 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 9 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 11 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 12 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |