Martinez: Sokat jelent az első
A világbajnok védő, Lisandro Martinez kifejezte őszinte örömét, miután megszerezte pályafutása első trófeáját a Manchester Uniteddel.
Licha - aki nyáron csatlakozott az Ajaxtól - a szurkolók egyik kedvencévé vált ebben a szezonban, a Wembley Stadionban nyújtott remek teljesítményét pedig azzal koronázta meg, hogy segített a csapatának kapott gól nélkül lehozni vasárnap a Szarkák ellen megnyert Ligakupa döntőt.
Hatos számú játékosunk, mint mindig, igazi szívósságot, elszántságot és szenvedélyt mutatott Raphael Varane társaként a védelem közepén, a mérkőzés után a MUTV-nek nyilatkozva pedig örömét fejezte ki.
“Óriási érzés az első trófeámat megnyerni itt, a Manchester Unitednél, ez sokat jelent nekem, de a csapatnak is'' - kezdte.
''Szerintem megérdemeltük, nagyon keményen dolgoztunk ezért. A pályán is látszik a kapcsolat a szurkolókkal. Őszintén szólva nagyon boldog vagyok.”
"Sokat jelent az első, nagyon örülök, hogy megnyertem ezt a trófeát."
Mivel eddig 35 alkalommal lépett pályára a Vörös Ördögöknél, Lisandro kapcsolata a rendíthetetlen szurkolóinkkal nem maradt észrevétlen, a meccsnapokon gyakran látni argentin zászlókat és hallani argentín dallamokat az Old Traffordon.
Martinez szerint éppen ez a szurkolókkal való kapcsolat segíti a Vörös Ördögöket. A középhátvéd dicsérte a szurkolóink elkötelezettségét, mivel még több sikert szeretnének elérni ebben a szezonban.
'Ahogy már több interjúban is mondtam, nem egyedül játszunk, hanem a szurkolókkal'' - tette hozzá.
''Segítenek nekünk abban, hogy extra energiával játsszunk. Ez ma látszott a pályán, elképesztő munkát végeztünk.”
''Nagyon jól védekeztünk és nagyon jól támadtunk. “Büszke vagyok, hogy ezért a csodálatos klubért játszhatok.''
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Premier League 9. fordulóOld Trafford
2025-10-25 18:30
Premier League 8. forduló
Anfield Road
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
2025-09-14 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 8 | 15 | 3 | +12 | 19 |
2 | Manchester City | 8 | 17 | 6 | +11 | 16 |
3 | Liverpool | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
4 | Bournemouth | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
5 | Chelsea | 8 | 16 | 9 | +7 | 14 |
6 | Tottenham | 8 | 14 | 7 | +7 | 14 |
7 | Sunderland | 8 | 9 | 6 | +3 | 14 |
8 | Crystal Palace | 8 | 12 | 8 | +4 | 13 |
9 | Manchester United | 8 | 11 | 12 | -1 | 13 |
10 | Brighton & Hove Albion | 8 | 12 | 11 | +1 | 12 |
11 | Aston Villa | 8 | 8 | 8 | 0 | 12 |
12 | Everton | 8 | 9 | 9 | 0 | 11 |
13 | Brentford | 8 | 11 | 12 | -1 | 10 |
14 | Newcastle | 8 | 7 | 7 | 0 | 9 |
15 | Fulham | 8 | 8 | 12 | -4 | 8 |
16 | Leeds United | 8 | 7 | 13 | -6 | 8 |
17 | Burnley | 8 | 9 | 15 | -6 | 7 |
18 | Nottingham Forest | 8 | 5 | 15 | -10 | 5 |
19 | West Ham | 8 | 6 | 18 | -12 | 4 |
20 | Wolves | 8 | 5 | 16 | -11 | 2 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - Brighton & Hove Albion
Premier League, 9. forduló