Martinez: Otthon érzem magam a Unitednél
Lisandro Martinez már akkor otthon érezte magát, amikor először látogatott el a Manchester United carringtoni edzőközpontjába.
Az argentin védő az Ajaxtól való nyári átigazolása óta a szurkolók kedvencévé vált, nem nehéz kitalálni, hogy miért. Licha szenvedélye nyilvánvaló mind a játékában, mind abban, ahogyan a pályán viselkedik. Legyen szó akár egy utolsó pillanatban végrehajtott szerelésről vagy egy létfontosságú blokkról, Martinez úgy tűnik, élvezi, amit csinál.
Erik ten Hag, a United menedzsere nemrégiben arról beszélt, hogy hosszú távon szeretne együtt munkálkodni a védővel, hiszen a holland Lisandróval és a brazil szélsővel, Antonyval is dolgozott együtt korábbi klubjánál.
Erik szavai a klubsajtónak adott, pálya melletti interjúban hangzottak el a Benito Villamarin Stadionban szerda este, a Real Betis elleni csütörtöki Európa-liga-visszavágó előtt és egyértelmű, hogy az érzés kölcsönös.
Licha a februári Ligakupa-diadal után megosztotta, hogy mennyire szereti manchesteri otthonát és szeretne még több trófeát nyerni a klubnál. A csütörtöki, sevillai mérkőzés előtt is óva intett az önelégültségtől, miután a United az Old Traffordon rendezett első mérkőzésen 4-1-es előnyre tett szert.
Hatos számú játékosunkkal készült interjú az alábbiakban olvasható...

Nagyszerű eredmény az első mérkőzésén. Mennyire kell koncentrálni a második mérkőzésen, hogy meglegyen a továbbjutás?
"A mérkőzés 0-0-val kezdődik. Készen kell állnunk. Teljes koncentrációra van szükségünk, mert ez egy nehéz meccs lesz számunkra. Tehát ha nem vagyunk koncentráltak, elveszíthetjük ezt a mérkőzést. Az biztos, hogy otthon nagyszerű eredmény született, de ennek most nincs jelentősége. A futballban minden megtörténhet, ezért készen kell állnunk."
Mennyire élvezed, hogy európai kupasorozatban, nagy európai meccseken játszhatsz?
"Nos, nagyon. Szerintem nagyon jó nemzetközi kupában játszani. Élveznünk kell [ezt]. Azt hiszem, este egy nagyon jó meccs lesz, itt Spanyolországban a Betis ellen, az ő szurkolóik előtt, biztosan nekünk is lesznek szurkolóink. Szóval, igen, jó meccs lesz."
A menedzser nemrég azt mondta, reméli, hogy hosszú és sikeres közös karrier vár rátok a Manchester Unitednél. Mennyire örülsz ennek, és mennyire érzed magad otthon a klubnál?
"Az első naptól kezdve otthon érzem magam itt, amikor [először] betettem a lábam Carringtonba, emlékszem, hogy csodálatos érzés volt. Szóval boldog vagyok, hogy vele lehetek, hogy vele dolgozhatok. Ismerem a mentalitását, ő is ismeri az én mentalitásomat. Rövid időn belül megszereztük az első trófeát, szóval mindenért meg kell dolgoznunk, hinnünk kell benne. Ez a klub azt követeli, hogy minden meccset, minden címet megnyerjünk, így örömmel vállaljuk ezt a felelősséget."
Már csak ez a meccs és a vasárnapi FA-kupa meccs van hátra, mielőtt hazádba utazol a válogatott szünetre. Mennyire fontos, hogy erősen fejezzétek be a bajnokságot, mielőtt elutazol?
"Nagyon fontos, jól kell befejeznünk, de miután visszatérünk a válogatottól, szintén sok fontos meccs vár ránk. Ezért meccsről meccsre kell haladnunk. Mindre készen kell állnunk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |