Amad: Semmi sem lehetetlen

Amad jó úton halad afelé, hogy elérje személyes szezoncélját, mivel általános vélekedés, hogy a sunderlandi szezonja eddig kiemelkedően sikeresnek mondható.


A Manchester United fiatalja a kilencedik gólját szerezte a Championshipben, amikor egy szabálytalanságot követő a büntetőt higgadtan értékesítette, csapata ezzel 1-1-es döntetlent ért el a Luton Town ellen a múlt hétvégén.

 

A közelmúltban az Academy of Light-nak adott exkluzív interjúban elmondta, hogy ebben a szezonban kétszámjegyű gólmennyiséget szeretne elérni, valamint nem hajlandó lemondani másik közvetlen céljáról, a Fekete Macskák Premier League-be juttatásáról, mivel a wearsiderek még mindig elérhetik a rájátszást érő helyek egyikét.

 

Egyéni szempontból a 20 éves játékos sok tekintetben fejlődött, mióta elfogadta a lehetőséget, hogy Európa egyik legversenyképesebb bajnokságában mérettesse meg magát. Nemcsak fizikailag tűnik erősebbenk, de úgy véli, hogy megérett és rengeteget tanult a klubtól, a menedzsertől és a szurkolóktól, akik a szárnyaik alá vették.

 

Amad úgy érzi, hogy az előző idényben, a Rangersnél kölcsönben nem tudta megmutatni igazi arcát, de az észak-keleti csapatnál töltött idő lehetővé tette számára, hogy kivirágozzon, és nem csak kiváló képességeit mutatta meg, hanem Tony Mowbray alatt a csapat támadójátékának létfontosságú részévé vált. A szurkolók gyorsan megszerették az elefántcsontparti játékost, ami soha nem egyszerű feladat egyetlen kölcsönjátékos számára sem, de néhány mérkőzésen lenyűgöző volt.

 

"Amióta itt vagyok, minden meccsen játszottam, ezért úgy érzem, nagyobb az önbizalmam. A menedzser és az egész stáb bízik bennem és úgy gondolom, hogy ez sokat fog segíteni nekem a jövő évben" - mondta a MUTV-nek. "Remélem, hogy a következő év egy jó szezon lesz számomra.”

 

"Szóval, amikor egy játékos kölcsönbe megy, az első dolog, hogy sok játékpercet kapjon, és ha egyszer sok játékpercet kapsz, sokat játszol, rögtön fejlődsz. Az önbizalmad nő és azt hiszem, az elején nem játszottam sokat, de aztán elkezdtem rendszeresen játszani, onnantól kezdve pedig minden ment magától.”

 

"És ahogy már korábban is mondtam, úgy gondolom, hogy ez a kölcsön szereplés segít nekem a következő szezonban, mert segített megérnem, sokat fejlődtem mentálisan is, és úgy érzem, hogy megvan bennem a képesség, hogy ezt a következő szezonban is megmutassam."

 

Amad a testalkatát tekintve sokat fejlődött. A Fekete Macskák bázisán, közelről figyelve az edzéseit, izmosabbnak és robosztusabbnak tűnt, ami előfeltétele annak, hogy megbirkózzon azokkal a megalkuvást nem ismerő kihívásokkal, amelyekkel egy ilyen játékosnak az angol másodosztályban szembe kell néznie. A tavalyi év vége felé három egymást követő mérkőzésen szerzett gólja rávilágított arra, hogy mennyire jól alkalmazkodott, és a Championship „Hónap Fiatal Játékosa” díj decemberben megérdemelten került hozzá.

 

 

"Amikor megérkeztem a Manchester Unitedhez, egy kicsit sovány voltam” - emlékezett vissza. "De igen, most már sokat edzek az edzőteremben, még akkor is, amikor otthon vagyok és nincs más dolgom. Úgy gondolom, hogy erre szükség van ahhoz, hogy itt Angliában játszhassak, mert mindent meg kell tenned, hogy megfelelően felkészülj erre a bajnokságra."

 

"Sok olyan csapattal találkoztunk a Championshipben, amelyeknek nagyon fizikális játékosai voltak, de szerintem a játék nem mindig a fizikalitáson múlik, mert szerintem, ha megvan a technikai képességed és képes vagy gyorsan játszani, akkor a fizikalitás kevésbé fontos. De igen, ahogy korábban is mondtam, fontos, hogy legyenek izmaid, hogy a védőkkel meg tudj küzdeni. Azonban ha intelligens játékosok vagytok, akik képesek a különbséget megteremteni, akkor kevésbé van rá szükség.”

 

"Még a „Hónap Fiatal Játékosa” is voltam [decemberben]. Ez nagyszerű érzés volt számomra. Remélem, hogy folytatni tudom, és nagyon jól fogok játszani ebben a szezonban."

 

Amad kiváló kapcsolatot alakított ki a pályán Patrick Roberts-szel, a Sunderland vállalkozó kedvű támadósorának jobb oldalán és gyorsan elismeréssel adózik a klubnak a labdarúgó-nevelésében nyújtott támogatásért.

 

Mowbray csapata a 11. helyen áll, hét pontra a rájátszást érő helytől, Amad pedig arra koncentrál, hogy 2021 óta először képviselje Elefántcsontpartot a nemzeti csapatban. A hónap utolsó napján egy péntek esti - a listavezető Burnley elleni - találkozó következik a csapat számára.

 

"Tudom, hogy nagyon nehéz ez a szezon” - ismerte el a szélső. "Ez egy nehéz bajnokság, de úgy gondolom, hogy remek játékosok vannak a csapatban, akik képesek lesznek különbséget tenni a mérkőzéseken.”

 

"Sok olyan játékosunk van, akik jók. Amikor Patrick Roberts-szel játszom, sokkal jobban érzem magam a pályán. A szurkolók nagyon jók. Minden meccsen támogatnak minket, amikor otthon és idegenben játszunk önbizalmat és energiát adnak. Ez fontos számunkra."

 

"A klubnak komoly múltja van. Korábban a Premier League-ben szerepelt és remélem, hogy a következő szezonban is a Premier League-be jut. A stáb, a klub, a játékosok mind nagyon bíznak bennem és én mindent megteszek a pályán, hogy megháláljam a tőlük kapott bizalmat."

 

"A szezon elején az volt a célom, hogy 10 gólt szerezzek" - árulta el. "Most még több gólt akarok lőni. De van egy másik célom is, ami az, hogy ezt a csapatot a Premier League-be vigyem, mert tudom, hogy nehéz lesz, de mindig azt mondom magamnak, hogy semmi sem lehetetlen."

 

Amadot a közelmúltban néhány mérkőzésre pihentette a tapasztalt menedzser, Mowbray, aki érzékelte, hogy a kíméletlen meccsterhelés sérüléssel fenyegeti a fáradt fiatalembert. A játékos elismerte a megterhelő menetrendet, bár éppúgy hangsúlyozta, hogy ez egy olyan kihívás, amellyel szeretne megbirkózni.

 

"Nem könnyű, amikor ennyi meccset játszol" - ismerte el. "Néha fáradt vagy, igen, de azért jöttem ide, hogy játsszak és nem azért, hogy kifogást keressek."

 

A hatékony visszatérés - a formába lendülő Luton ellen - igazolta a menedzsment döntését és Amad eltökéltségét, hogy teljesítse azokat a célokat, amelyeket akkor tűzött ki, amikor augusztus végén csatlakozott az észak-keleti csapathoz.

 

Ahogy ő mondja, semmi sem lehetetlen. Lássuk, mit tartogat a 2022/23-as szezon hátralévő része a rendkívül tehetséges Vörös Ördög számára.

 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!