Manchester United U21 - Arsenal U21 1-1

A Manchester United U21-es csapata 1-1-es döntetlent ért el az Arsenal fiartaljai ellen az Old Traffordon péntek este.


Mindkét gól az első félidőben esett, az Arsenal csatára, Khayon Edwards a 20. perc után szerezte meg a vezetést a vendégek részére, miután a United kapusát, Elyh Harrisont átverte, majd közelről a kapuba lőtt.

 

A Vörös Ördögök szinte azonnal válaszoltak, Dan Gore felfutása és passza nagy lehetőséget biztosított Mateo Mejia számára, aki nem is vétett, gólra váltotta a lehetőséget és a hálóba lőtt, ezzel pedig ki is egyenlített a United számára.

 

A szünet után a tiszta helyzetek száma nem volt túl nagy, Charles Sagoe Jr. állt a legközelebb a gólszerzéshez az Ágyúsok oldalán, de csak a kapufát találta el, majd Ethan Williams próbálkozását hárította tudta a United kapusa.

 

A két fél erőfeszítései ellenére a védelmek rugalmassága nyilvánvaló volt és a győzelem a pénteki napon elmaradt.

 

Harrison, aki először játszott a 21 éven aluliaknál, mindössze öt perccel a mérkőzés kezdése után ügyesen hárított, amikor az Arsenal csatárának, Edwardsnak lövését sikerült hártania.

 

Pillanatokkal később a United kapusa ismét csapata segítségére sietett, amikor egy remek mozdulattal megállította a jobbról befelé vágódó Sagoe Jr labdáját.

 

A United 10 perccel a félidő vége előtt került először helyzetbe, amikor Williams keresztlabdája utat talált Jack Kingdonhoz a túlsó oldalon, de a Vörös Ördögök hátvédje bal lábbal a keresztléc fölé lőtt.

 

A viszonylag kiegyenlített első 20 perc után a vendégek szerezték meg a vezetést, amikor Edwards presszingelte Harrison kapust, akit ezzel megzavart, lecsúszott a lábáról a labda, így az Ágyusok csatára ellopta tőle és a kapuba vágta. 0-1 

 

De a Vörös Ördögök nem sokáig maradtak hátrányban, a csapatkapitány Gore gyönyörűen vitte fel a labdát saját térfeléről egészen a végső harmadig, mielőtt megjátszotta volna az Arsenal védelme mögé futó Mejia-t. Ő pedig köszönte szépen a labdát, ellőtte a vendégek kapusa mellett, ezzel kiegyenlítve az állást. 1-1

 

Nem sokkal félóra elteltével a vendégek majdnem visszaállították előnyüket, amikor Mauro Bandeira vette át Lino Sousa alacsony keresztlabdáját, de az Arsenal középpályása közelről a léc fölé lőtte a labdát.

 

A félidőhöz közeledve azonban már a Vörös Ördögök voltak fölényben. Omari Forson erőteljes blokkolt lövését követően a labda a szélső Williamshez került, aki egy lövéssel szűken az ágyúsok kapuja mellé lőtt.

 

Harrisonnak az első félidő végén ismét akcióba kellett lendülnie és jól is védett Sagoe Jr. elől, miután a szélsőt a kapu előtt került helyzetbe. A United kapusának védése azt jelentette, hogy a szünetre döntetlen állással vonulnak le a csapatok.

 

A második félidő elején óvatosan kezdtek a csapatok, de a vendégek voltak azok, akik a közel voltak a gólszerzéshez, amikor Sagoe Jr. betört a védelem mögé, és lőtte el alacsonyan a labdát Harrison mellett, de csak a kapufát találta el.

 

A United válaszolt: Williams balról, remekül cselezett befelé, de lövését Graczyk hálóőr hárította.

 

A második játékrészben kevés lehetőség adódott, mindkét fél látszólag kioltotta egymást. 

 

Ahogy a mérkőzés a vége felé járt, az Ágyúsok átvették az irányítást, úgy tűnt, nem elégednek meg az egy ponttal. Sousa lövését Willy Kambwala tisztázta, alapjában véve jó volt a hazaiak védekezése és Harrison remek kapusteljesítménye is távol tartotta a vendégeket a gólszerzéstől.

 

Amario Cozier-Duberry majdnem megszerezte az Arsenal második találatát, de lövése a kapufa mellé szállt.

 

A Vörös Ördögök a záró szakaszban is próbálkoztak helyzeteket kialakítani, de a vendégek védelme szilárdan állta a sarat az Álmok Színházában, ahol mindkét csapat játékosai értékes tapasztalatokat szereztek a legendás stadionban, az eredmény azonban döntetlen maradt. 

 

A United U21-es csapata maradt a tabella kilencedik helyén, legközelebb pedig vendégségbe megy a Leicester City csapatához, a mérkőzés pedig április 17-én este 20:00-kor lesz megtekinthető.

 

Összefoglaló:

United: Harrison; Kingdon, Kambwala, Jackson (Jurado 46), Murray; Gore (c), Huddlestone; Emeran (Hansen-Aaroen 46), Forson (Norkett 88), Williams (Wellens 67); Mejia.

Nem használt csere: Mee.

Gólok:  Mejia 23. ill.: Edwards 20


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!