A legfrissebb hírek Garnacho visszatérésével kapcsolatban
A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag magabiztos azt illetően, hogy Alejandro Garnacho még fog valamilyen szerepet játszani a szezon hátralévő részében.
A klub akadémiájának növendéke a 2021/22-es szezonban debütálhatott a felnőtt csapatban, de igazán ebben az idényben szilárdította meg helyét a keretben és már négy gólt is szerzett.
Sajnálatos módon Garnacho a Southampton elleni gólnélküli döntetlen alkalmával azonban súlyos sérülést szenvedett, így a tinédzser kihagyni kényszerült a csapat azóta lejátszott mérkőzéseit.
A szombat koradélutáni, Everton elleni bajnokit megelőző hivatalos sajtótájékoztatóján Erik ten Hagot arról kérdezték, tud-e friss információkkal szolgálni a fiatal reménység esetleges visszatérése kapcsán.
Bár a menedzser nem volt hajlandó pontos dátumot megjelölni, viszont optimista volt - amely egyértelműen nagyszerű hír a Vörös Ördögök szimpatizánsainak a sok hátralévő mérkőzés ismeretében.
"Van valami a fejünkben, de nem szeretném elárulni - mindenféleképpen vissza fog térni a szezon vége előtt" - mondta a holland szakember Carringtonban.
"Szerintem az utolsó néhány mérkőzésről lehet majd szó, de nem akarok túl nagy nyomást helyezni az orvosi stábra és Garnachora azt illetően, hogy milyen időpontra várjuk vissza."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2024-05-19 17:00
Premier League 34. forduló, elhalasztott mérkőzés
Old Trafford
2024-05-15 21:00
2024-05-12 17:30
2024-05-06 21:00
2024-04-27 16:00
2024-04-24 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Alejandro Garnacho
Erik ten Hag
Címkék
Tabella
Premier League 2023/24
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 37 | 93 | 33 | +60 | 88 |
2 | Arsenal | 37 | 89 | 28 | +61 | 86 |
3 | Liverpool | 37 | 84 | 41 | +43 | 79 |
4 | Aston Villa | 37 | 76 | 56 | +20 | 68 |
5 | Tottenham | 37 | 71 | 61 | +10 | 63 |
6 | Chelsea | 37 | 75 | 62 | +13 | 60 |
7 | Newcastle | 37 | 81 | 60 | +21 | 57 |
8 | Manchester United | 37 | 55 | 58 | -3 | 57 |
9 | West Ham | 37 | 59 | 71 | -12 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 37 | 55 | 60 | -5 | 48 |
11 | Everton | 37 | 39 | 49 | -10 | 48 |
12 | Crystal Palace | 37 | 52 | 58 | -6 | 46 |
13 | Wolves | 37 | 50 | 63 | -13 | 46 |
14 | Bournemouth | 36 | 49 | 62 | -13 | 45 |
15 | Fulham | 37 | 51 | 59 | -8 | 44 |
16 | Brentford | 37 | 54 | 61 | -7 | 39 |
17 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 66 | -19 | 33 |
18 | Luton Town | 36 | 47 | 77 | -30 | 26 |
19 | Burnley | 37 | 40 | 76 | -36 | 24 |
20 | Sheffield United | 37 | 35 | 101 | -66 | 16 |
Szavazás
TV műsor
Brighton - Manchester United
Premier League, 38. forduló
Manchester City - Manchester United
FA-kupa, döntő