Manchester United 2-2 Sevilla

Remek első félidő után a United ráült az eredményre, aminek meg is lett a veszte, a Sevilla visszajött a párharcba. Ten Hag elcserélte magát rendesen!


Volt miért visszavágnia a Vörös Ördögöknek a Sevillának, hiszen még soha nem sikerült legyőzni a spanyol gárdát.

 

Huszonhét másodperc után már örülhettek is - legalább néhány pillanatig - a manchesteri drukkerek, hiszen Antony labdaszerzése után Sanchot indította, aki biztosan lőtt a hálóba, de sajnos les volt, így maradt a 0-0.

 

Nagyon sok pontatlan átadása volt a hazai csapat játékosainak, ami miatt nem igazán tudott komoly helyzet kialakulni. Egészen a 13. percig kellett várni egy lehetőségre, a vendégek tizenhatosán belül passzolgattak a manchesteriek, Antony kapott labdát, amit 15 méterről kapura tekert, Bono nagyot védett.

 

A 15. percben megszerezte a vezetést Ten Hag együttese; Fernandes ugratta ki Sabitzert, az osztrák remekül vette át a labdát, majd 15 méterről a kapuba lőtt, 1-0 a Vörös Ördögöknek!

 

Öt perc múlva már második gólját lőtte Sabitzer; sorozatban szálltak a beadások a hazai kapu elé, de állandóan tisztázott a védelem, egy tisztázás után Martial szerzett labdát, megindult előre, majd megállt, megnézve, kik jönnek fel a támadással, meglátta, hogy többek között Sabitzer is felfutott, zseniálisan ugratta ki az osztrákot, aki szinte ugyanonnan talált be ezúttal is, mint első góljánál, 2-0 a Unitednek!

 

Nem játszott rosszul a Sevilla, nagyon labdabiztosak voltak, jól passzoltak a játékosok, rengeteg beadást tudtak kapu elé ívelni, de a védelem kiválóan állt a lábán.

 

Közben a másik kapu előtt Casemiro próbálkozott lövéssel, majd fejessel, de a brazil nem tudott betalálni egyik próbálkozásából sem.

 

Lamela csúnyán odalépett Casemironak, végül csak sárgát kapott az eset után. Akárcsak Fernandes, aki kézzel ért labdába saját tizenhatosa előterében. A szabadrúgást Rakitic próbálta betekerni a jobb felsőbe, de fél métert tévedett. 

 

A félidő utolsó másodperceiben közel járt a szépítéshez a Sevilla. Szöglet szállt be a kapu elé, ahol remek fejest kellett védenie De Geának, ami után végül tisztázni tudtak a védők. Ez volt a spanyolok első kaput eltaláló kísérlete.

 

Sajnos Varane-t le kellett cserélni, reméljük, hogy nem komoly a sérülése. 

 

A 47. percben Antony kapott nagyszerű passzt Casemirotól, de tekerése sajnos elkerülte a kaput.

 

Nagyon bent maradt az öltözőben a hazai csapat, a Sevilla feljebb lépett, amivel nem sokat tudott kezdeni a United, csak ritkán tudta kihozni a labdát saját térfeléről.

 

A 61. percben kontrázott a United, Antony loholt előre, befelé tolta a labdát, majd kapura tekerte, de a kapufáról visszapattant a játékszer.

 

Sokat esett a meccs színvonala, a cserék sem tettek ellene, pedig mindkét menedzser változtatott rendesen.

 

A 82. percben Malacia hatalmas lehetősége maradt ki, nagyot blokkolt a vendégek védelme.

 

A semmiből jött a szépítés. Tizenhatos előteréből érkezett egy ívelés, Malacia gondolta, hogy kiengedi a labdát, de Navas lecsapott rá, középre lőtt, a labda pedig De Geáről a kapuba pattant. Ahelyett, hogy lezárta volna a párharcot a United, ezzel a góllal a Sevilla visszajött. Ráadásul Martinez megsérült és már nem volt több cseréje Ten Hagnak.

 

Suso átlövésénél kellett észnél lennie De Geának, aki kiöklözte a labdát. Nagyon nyomott a Sevilla!

 

A 91. percben Acuna beadását En Nesyri fejelte kapura, De Gea szögletre mentett. Egy perccel később En Nesyri már nem hibázott, fejese megpattant Maguire fején, onnan pattant be a labda a kapuba. Kiegyenlített a Sevilla!

 

A United - ten Haggal az élen - csak magának köszönheti, hogy ezúttal sem tudta legyőzni a Sevillát és nagyon nehéz meccsre számíthat a visszavágón.

 

 


Európa-liga, negyeddöntő
Manchester United 2-2 Sevilla
Old Trafford

 

Vezette: Felix Zwayer

 

United: De Gea - Wan-Bissaka, Varane(Maguire 46.), Martinez, Malacia - Casemiro, Sabitzer - Antony(Pellistri 81.), Fernandes(Eriksen 62.), Sancho(Elanga 62.) - Martial(Weghorst 62.)
Nem használt cserék: Butland, Vitek, Dalot, Lindelöf, Fred, Iqbal

 

Sevilla: Bono - Montiel(Gomez 90.), Nianzou(Suso 73.), Marcao, Acuna - Fernando, Gudelj - Ocampos, Rakitic, Torres(Navas 46.) - Lamela(En Nesyri 66.)
Nem használt cserék: Flores, Marko, Bade, Gil, Mir, Rekik, Telles

 

Gólszerző: Sabitzer 15', 20' illetve Malacia 84' (öngól), Maguire 92' (öngól)

 

Sárga lap: Fernandes, Antony, Pellistri illetve Montiel, Rakitic, Lamela, Gudelj, Acuna
 

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!