Ten Hag: Martinez kihagyja a kupadöntőt is
A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag határozottan kizárta annak lehetőségét, hogy Lisandro Martinez pályára léphet majd az FA-kupa fináléjában.
Martinez a közelmúltban sikeres műtéten esett át lábközépcsont sérülése miatt, melyet a Sevilla elleni Európa-liga mérkőzésen szenvedett el. Az argentin világbajnok megérkezése óta 45 mérkőzésen lépett pályára a United színeiben és az Old Trafford közönségének egyik kedvencévé vált rövid idő alatt.
A holland menedzser elmondása szerint Licha teljesen biztosan kihagyja majd az FA-kupa döntőjét a városi rivális City ellen, de a 2023/24-es szezon kezdetére azonban már készen fog állni. A finálét egyébként a szokásosnál később, június 3-án rendezik meg a Wembley-ben, mivel a téli világbajnokság miatt alaposan bele kellett nyúlni a megszokott menetrendbe.
Martinez állandó védőtársa, Raphael Varane is sérüléssel bajlódik, melyet szintén a Sevilla elleni elődöntőben szedett össze, ám a francia várhatóan májusban már visszatérhet a pályára.

Ten Hag a csütörtöki mérkőzést megelőző sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy Rapha a Brighton ellen biztosan nem lesz bevethető, ám egyre közelebb kerül a visszatéréshez.
"Az előre jelzések szerint Rapha közelebb van a visszatéréshez, mint mondjuk Scott McTominay. De az biztos, hogy a következő két meccsre még nem áll készen."
Victor Lindelöf és Luke Shaw remekül tejesítettek a védelem tengelyében az elmúlt mérkőzéseken és mindkét játékost jelölték a hónap játékosa díjra is. Mellettük Harry Maguire is opció a holland mester számára, aki az Aston Villa elleni 1-0-s győzelem alkalmával, a mérkőzés végén térhetett vissza a pályára kisebb sérülést követően.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Brighton - Manchester United
Premier League, 28. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Ligakupa 3. fordulóOld Trafford
2026-09-16 21:00
Premier League 4. forduló
Old Trafford
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 4 | 8 | 1 | +7 | 12 |
| 2 | Manchester City | 4 | 8 | 2 | +6 | 12 |
| 3 | Hull City | 4 | 5 | 2 | +3 | 8 |
| 4 | Brighton & Hove Albion | 4 | 13 | 5 | +8 | 7 |
| 5 | Chelsea | 4 | 10 | 9 | +1 | 7 |
| 6 | Brentford | 4 | 7 | 4 | +3 | 6 |
| 7 | Liverpool | 4 | 6 | 4 | +2 | 6 |
| 8 | Everton | 4 | 5 | 3 | +2 | 6 |
| 9 | Ipswich Town | 4 | 7 | 10 | -3 | 6 |
| 10 | Newcastle | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 11 | Leeds United | 3 | 3 | 2 | +1 | 5 |
| 12 | Nottingham Forest | 4 | 4 | 4 | 0 | 5 |
| 13 | Manchester United | 4 | 7 | 7 | 0 | 4 |
| 14 | Sunderland | 4 | 3 | 5 | -2 | 4 |
| 15 | Bournemouth | 4 | 6 | 7 | -1 | 3 |
| 16 | Crystal Palace | 4 | 6 | 11 | -5 | 3 |
| 17 | Tottenham | 4 | 0 | 5 | -5 | 2 |
| 18 | Fulham | 4 | 4 | 7 | -3 | 1 |
| 19 | Aston Villa | 4 | 1 | 7 | -6 | 1 |
| 20 | Coventry City | 4 | 0 | 10 | -10 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Brighton & Hove Albion
Ligakupa, 3. forduló