Fernandes: Oda kell érnünk a BL-indulást érő helyekre

Bruno Fernandes szerint a Manchester Unitednek ki kell vívnia a Bajnokok Ligája kvalifikációt, de "hamarosan ezek a játékosok sokkal nagyobb dolgokért lesznek harcban".


A Vörös Ördögöket csak egyetlen pont választja el a Premier League-ben az ötödik helyezett Liverpooltól - egy mérkőzéssel kevesebbet játszva - így a saját kezükben van a sorsuk a top négy helyek megszerzését illetően, ám egymás után elszenvedett két vereségüket követően a nyomás egyre növekszik Erik ten Hag együttesén.

 

Hátralévő négy mérkőzésükön 9 pontot kellene szerezniük ahhoz, hogy mindenképpen a Liverpool előtt végezzenek, ahol sorozatban aratott hat győzelmüknek köszönhetően újra bejelentkeztek a következő szezonbeli Bajnokok Ligája indulás jogáért.

 

Fernandes, aki 2020 januári Manchesterbe igazolása óta csak egyetlen egyszer élhette át a legrangosabb európai kupasorozat csoportköréből való továbbjutás élményét, hiszi, hogy a United a kontinens elitjéhez tartozik és ott kell bizonyítaniuk.

 

"A Bajnokok Ligájában akarunk szerepelni" - kezdte Bruno a Wolves hétvégi Old Traffordra látogatását megelőző interjújában.

 

"A klub megérdemelné, ilyen pozícióban kell lennie."

 

 

Ten Hag első manchesteri szezonjában a United felülmúlta a várakozásokat, miután Ralf Rangnick ideiglenes menedzserrel az előző idényben a legkevesebb bajnoki pontot tudták begyűjteni a Premier League-érában.

 

"Szerintem ezek a játékosok is megérdemlik, hogy ott, a legmagasabb szinten szerepelhessenek, mert nagyszerű csapatunk van, amely remek munkát végzett ebben a szezonban, amikor senki sem gondolta volna, hogy a United harcban lehet a bajnokság legjobb négy helyeinek egyikéért" - tette hozzá Fernandes.

 

"Tudjuk, hogy most mindenki azt mondja, 'Oh, a Man United nagyszerű volt', de én még emlékszem arra, hogy a szezon elején senki se tette a csapatunkat a legjobb hat közé sem, szóval szerintem ez nagyszerű meglepetés számukra, nekünk azonban nem az. Mi tudtuk, hogy ott lehetünk és azzal is tisztában vagyunk, hogy még ennél előkelőbb pozíciót is elfoglalhatnánk a bajnokságban."

 

"Meg voltak a pillanataink és ezért vagyunk olyan helyzetben, hogy a top négyért kell harcolnunk, nem pedig nagyobb dolgokért. De szerintem ez a klub hamarosan sokkal nagyobb dolgokért fog majd harcolni."


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - Wolves

Premier League, 36. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!